Sprintverseny Lengyeltótiban

Párját ritkító, szinte az összes magyar élversenyzőt felvonultató versenyt rendezett a Magyar Triatlonszövetség szerdán Lengyeltótiban. A legjobb felnőtt, junior és ifjúsági triatlonisták mérték össze erejüket egy szupersprint versenyen.

A versenyzők eddigi eredményeit nézve összesen 27 világ- vagy Európa bajnoki érem tulajdonosa csapott össze a Somogy megyei Lengyeltóti mellett megrendezett szupersprintviadalon, amelyen a sportolóknak úszásban 300 métert, kerékpáron 8, futásban 2 kilométert kellett teljesíteniük.

A felnőttek versenyében a szövetség meghívása alapján 16 női és húsz férfi versenyző indult, a délelőtti elődöntőkben elért eredmények alapján a délutáni döntőkben a nőknél a legjobb hat, a férfiaknál a legjobb tíz sportoló vehetett részt.

A legjobbak részvételével megrendezett exkluzív viadal egyben válogatót is jelentett a következő nemzetközi versenyekre, a felnőtteknek a hamburgi MIX-váltó-világbajnokságra, a junioroknak pedig az észtországi Európa-bajnokságra.

A MIX-váltó olimpiai versenyszám, amelyben a csapatot 2-2 nő és férfi alkotja.

A verseny díjazását a triatlonszövetség kiemelt szponzora, az E.ON biztosította.

Bragmayer Zsanett, a női verseny győztese

A női versenyen Bragmayer Zsanett (Team Újbuda) végzett az első helyen, Horváth Karol (Budaörsi TK) lett a második, míg a bronzérmet Kropkó Márta (Kropkó TC) vihette haza. A férfimezőnyben a rendkívül izgalmas hajrát követően Bicsák Bence (PSN Zrt.) diadalmaskodott, második helyen Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) végzett Lehmann Csongort (Tiszaújvárosi TK) megelőzve.

Így Bicsák Bence és Faldum Gábor, illetve Bragmayer Zsanett és Horváth Karol képviselheti a magyar színeket a hamburgi világbajnokságon. Ebben a számban, bár a kvalifikáció csak jövőre zárul, a magyar szurkolók jó eséllyel számíthatnak olimpiai részvételre is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen
Jó tanácsok kezdőknek: ne a kort nézzük, ha személyi edzőt választunk
Gyakorlatok, amelyekkel felkészíthetjük a túrázás kihívásaira a bokánkat

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.