Kéktúrázni télen is bátran lehet

A teljesítménytúrákat továbbra is tiltják, de ez nem jelenti, hogy ne lehetne kihívásokat találni és teljesíteni. Az Országos Kéktúra ráadásul több szempontból még az instant köröknél is ideálisabb.

A koronvírus-járvány ugyan hónapokkal ezelőtt ellehetetlenítette a teljesítménytúrák szervezését és az azokon való részvételt, de azért akadnak kivételek. Az instant körtúrák remek alternatívát nyújtanak bárkinek, akinél „elvonási tünetek” jelentkeznek, és a legrégebbi magyar teljesítménytúra, a Kéktúra szakaszainak bejárását sem tiltja semmilyen rendelet. Természetesen a szükséges óvintézkedéseket tartsuk be: egyedül vagy olyanokkal induljunk útnak, akikkel egy háztartásban élünk, a túrát úgy időzítsük, hogy reggel 5 óra előtt ne lépjünk ki az utcára otthonról, és aznap este 8 óráig érjünk haza, valamint legyen nálunk szájmaszk, amit szükség esetén vegyünk fel.

A Országos Kéktúra 1938-as megnyitásával a legrégebbi magyar túramozgalom,

és már számtalanszor írtunk róla oldalunkon. Az összesen 1168 kilométer hosszú, 27 szakaszból álló, az Írott-kőtől Hollóházáig vezető kék sávos útvonalon bárki elindulhat, mindössze egy „Országos Kéktúra-útvonalvázlat és -igazolófüzet” című kiadványt kell hozzá megvásárolnia. A teljesítés során ebben a hivatalos igazolófüzetben, a megfelelő helyre beütött bélyegzéssel és keltezéssel lehet igazolni az adott szakasz bejárását, a teljes útvonal teljesítését.

A Kéktúrázás előnye az instant körökkel szemben, hogy nem kell hozzá semmilyen online felületen regisztrálni, QR-kódot olvasni mobiltelefonunkról, csak kinézünk egy szimpatikus szakaszt, ami belefér a napba, és elindulunk, hogy teljesítsük. Határidővel sem kell törődnünk, a füzetbe akkor szerezzük meg a szükséges bélyegzőket, amikor nekünk kényelmes. A szokásos túrafelszerelésen túl fontos, hogy

legyen nálunk bélyegzőpárna, valamint tinta, a kihelyezett dobozokban ugyanis csak gumilenyomatokat találunk.

A dátumozás beírásához mindenképp legyen nálunk toll is. Mielőtt útnak indulunk, mindenképp ellenőrizzük a legfrissebb híreket az Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) weboldalán, amelyen rendszeresen megtalálhatjuk, milyen változások, karbantartások történtek a bélyegzőpontokkal (a listát ide kattintva találjuk meg) kapcsolatban

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.