Mit együnk téli túrákon?

Év végi vagy eleji természetjárásunk során nemcsak a testünket kell megvédenünk a fagytól, hanem a nálunk levő élelmet is. Lássuk, mit érdemes magunkkal vinni, és milyen apró trükkökhöz folyamodhatunk.

Amíg nyáron a kánikulával, a felmelegedő vízzel és az olvadó élelmiszerekkel kell megküzdenünk túrázásaink során, télen a hideg időjárás okozhat kellemetlenségeket. A nálunk lévő víz a kint töltött hosszú órák alatt bele is fagyhat a palackba (tipp: a palackot tároljuk fejjel lefelé a táskánkban – a víz mindig felülről kezd megfagyni, így az alja lesz először jeges, és megfordítva kényelmesen ihatunk belőle továbbra is), ráadásul az energiát adó élelmiszerek közül néhány, mint például a táblás csokoládé is, olyan keménnyé állhat össze, hogy óvatlanul beleharapva a fogunk is beletörhet. Nem mindegy tehát az sem, hogy mit viszünk magunkkal téli túráinkra, és az sem, hogyan fogyasztjuk őket.

Általános szabály, hogy olyan élelmiszereket vigyünk magunkkal, amelyek könnyen és gyorsan fogyaszthatóak, nagy a kalóriatartalmuk, és gyorsan adnak energiát.

A gyors fogyasztás leginkább azért fontos, mert így kevesebb időre kell megállnunk, és szervezetünk kevésbé hűl ki a pihenő alatt. Hogy konkrét ételekről is essen szó, nagyon jól működhet a sós mogyoró, a müzli- és a csokoládészelet. Utóbbit, mielőtt beleharapnánk, néhány másodpercig tartsuk a szánkban, hogy felmelegedjen. Illetve, a táblás csokoládét ajánlatos indulás előtt kockákra feldarabolni, így út közben nem kell a töréssel vesződni, csak felmarkolunk belőle néhány darabot.

A hagyományos szendvicsek helyett érdemes kipróbálni a wrapot. Ez a palacsintaszerű „burkolat” boltban készen kapható, és megtöltve sokkal kényelmesebben, gyorsabban fogyasztható a szendvicsnél, ráadásul több nátriumot tartalmaz, ami jót tesz a sóháztartásunknak. Bármelyikből is pakoljunk hátizsákunkba az útra, egyet mindig érdemes kabátunk belső zsebében tartani. Onnan kivéve ugyanis gyakorlatilag bármikor fogyasztásra kész hőmérsékleten lesz, nem kell várnunk rá, hogy felolvadjon. Mindössze arra figyeljünk, hogy amint megettük a „belső zsebes” szendvicsünket, rakjunk a helyére egy másikat.

Ha nem bánjuk a megnövekedett súlyt, mindenképp érdemes számításba venni a termoszt is. Egy forró leves néha szó szerint képes visszaadni az életkedvet, arra figyeljünk mindössze, hogy mielőtt otthon beletöltjük, a termoszt forró vízzel öblítsük át.

Cukorpótláshoz a csokoládén kívül megoldást jelenthet az is, ha külön műanyag tálban előre feldarabolt gyümölcsöt viszünk magunkkal.

Az ananász kiváló erre a célra, mert nem túlzottan magas a folyadéktartalma, így hidegben is teljesen ehető állagú marad. Remek választás még a gyümölcskenyér, amely rengeteg szénhidrátot tartalmaz, emellett nagyon finom is. Egyedül arra figyeljünk, hogy ne egy tömbben tegyük a táskánkba, hanem szeleteljük fel előzetesen, így sokkal kényelmesebben fogyasztható.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.