Októberre tolódhat a Kazinczy 200

Wehner Géza főszervező megtartaná a júniusi túrát, amelyen saját fejlesztésű, érintésmentes rendszer segítené a távolságtartást, de ha így sem lehetséges, akkor az őszi rendezésre koncentrál.

Azt követően, hogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő április 30-án bejelentette, augusztus 15-ig az 500 főnél kisebb események megtartása is tilos, a június 19–21-re kiírt Kazinczy 200 megrendezése is valószínűtlenné vált. Ez azonban nem feltétlenül jelenti, hogy a Kazinczy Ferenc emlékére tizenkettedik éve szervezett teljesítménytúra és terepfutóverseny elmarad.

„Ha a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések lehetővé teszik, feltétlenül meg szeretném tartani – jelentette ki Wehner Géza főszervező. – Tavaly fejlesztettünk egy saját informatikai rendszert, ez előnevezéstől a lebonyolításig érintés- és papírmentes rendezést tesz lehetővé. A regisztrált versenyzők QR-kódot kapnak, a rajtnál a telefonjukon bemutatott kódot leolvassuk egy másik telefonnal, és már indulhatnak is. Az ellenőrzőpontokon és a célban szintén leolvasással regisztráljuk az időt, a résztvevők és a stáb között így nem szükséges fizikai kontaktus; a túrázók is alig találkoznak, mert a regisztráció során ütemezett indulási időt javaslunk, hogy a rajtban és később se torlódjon fel a mezőny. A teljesítménytúrák egyébként is ideális szabadidős rendezvények, az emberek szétszórva haladnak, ráadásul jó levegőn, az erdőben.

Már a novemberi Tanúhegyek nyomában túránkat is papírmentesként hirdettük, az előnevezetteknek e-mailben kiküldjük az itinert, és szabadon eldönthetik: kinyomtatják-e, vagy a telefonjukon nézik. Jelvényt és emléklapot sem feltétlenül adunk a célban, hanem aki kéri, postán kiküldjük.”

 

A megadott négy útvonal mindegyike Füzéren ér össze. Fotó: MTI/Vajda János

 

A kétszáz kilométeres útvonal végig a Zemplénben halad, a szintidő 55 óra, a szintemelkedés 7300 méter. A teljesítést nagyban segíti, hogy az útvonal négy ötven kilométeres körre van felosztva, amelyek Füzéren érnek össze. Itt meleg étel, jó társaság és pihenési lehetőség várja a fáradt vándorokat, akik olyannyira jól érzik magukat, hogy rendre visszatérnek a következő években is.

„A Kazinczy speciális túra, magunk szponzoráljuk. Eredetileg családi vállalkozás, de rengeteg segítséget kapunk a Szent Jakab és a Magyarországi Kárpát Egyesülettől, valamint Sátoraljaújhely és Füzér polgármesterétől is.

Anyagilag nem jó befektetés, úgy is mondhatnám, minél többen jelentkeznek rá, annál veszteségesebb, de nem ez a lényeg. Aki járt már itt, minden évben alig várja a rendezést – jó barátom rendszeresen három hét szabadságot vesz ki a rajt előtt a kétszáz kilométer kiszalagozására.

A pontőrök általában maguk jelentkeznek, a szervezői csapatot bármikor össze lehet hívni.”

 

Fotó: shutterstock

 

Ami az indulókat illeti, Wehner Géza elmondta, amint lesz lényegi információ a túráról, felteszik a kazinczy200.hu holnapra. Ha megnyitják a nevezést, de a túrát később mégsem lehet megrendezni, rugalmasan kezelik a problémát: a nevezési díjat be sem szedik, vagy visszautalják. A nyári rendezés elmaradása esetére is van vészforgatókönyv.

„Két éve, a Kazinczy jubileumi, tizedik rendezéskor kiírtunk plusz száz kilométert a kétszáz kilométeres táv teljesítőinek, választható volt, hogy ráadásként vállalkoznak-e a háromszázra. A plusz száz kilométer útvonala annyira tetszett mindenkinek, hogy tavaly októberben Palipista néven már külön teljesítménytúraként rendeztük meg, és az idén is számolunk vele. Ha azonban a Kazinczyra nem kerülhet sor a nyáron, a fontossági sorrend megváltozik, és október második hétvégéjén a Palipista helyett a hagyományos Kazinczyt rendezzük meg.”

Címlapfotó: shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.