Szabad a pálya a teljesítménytúrákhoz

Szinte valamennyi akadály elhárult a szabadban, természetben rendezendő események elől, vagyis most már egészen nyugodtan kiválaszthatjuk és tervezhetjük a számunkra szimpatikusakat.

Az elmúlt hónapokban a csupasport.hu többször is foglalkozott a hazai teljesítménytúrázás helyzetével, és örömmel jelenthetjük, a jelenlegi állás szerint ismét szabadon szervezhetők teljesítménytúrák, indulóként pedig nyugodtan részt vehetünk rajtuk. A pontos szabályrendszerről az Magyar Természetjáró-szövetség weboldalán található információ, amely szerint:

a megfelelő egészségvédelmi intézkedések betartása mellett már nézők részvételével is megrendezhető a teljes időtartamában szabadtéri túra és teljesítménytúra.

Az MTSZ tájékoztatott továbbá, hogy a teljesítménytúrát teljes időtartama alatt fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül kell lebonyolítani. A rajtoltatás és érkeztetés, az ellenőrzőpontok működtetése és az esetleges büféellátás szintén kizárólag szabadtéri körülmények között valósítható meg.

Amennyiben a rendezvényre nézők is kilátogatnak, a másfél méteres távolság betartása közöttük is kötelező. Elvárás továbbá, hogy egyén és közösség együttes érdekében a túraprogramokon csak tünet- és panaszmentes személyek vegyenek részt.

A nyáron és az év hátralévő részében induló teljesítménytúrákat ide kattintva lehet átböngészni. A szimpatikus rendezvényt ugyanakkor a továbbra is fennálló kisebb bizonytalanság miatt ne vegyük készpénznek, mielőtt elindulnánk vagy leadnánk a nevezésünket, vegyük fel a kapcsolatot a szervezőkkel vagy ellenőrizzük a túra közösségi oldalán/weboldalán, hogy valóban megtartják-e a túrát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó
Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!
Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.