Újra sláger a Kéktúra

Magyarország legrégebbi túramozgalma iránt évről évre nő az érdeklődés, az útvonalra és a fejlesztésekre nemzetközi szinten is felfigyeltek.

Rangos nemzetközi elismerést kapott az Országos Kéktúra. A világ egyik legismertebb tudományos ismeretterjesztő magazinja, a National Geographic a 2020-ra leginkább ajánlott 25 utazási célpont közé sorolta. A listán olyan látványosságok találhatók, mint a Kalahári-sivatag, az ausztriai Grossglockner közelében áthaladó magashegyi panorámaút, a Hochalpenstrasse és a Grand Canyon vadregényes sziklavilága.

Az indoklásban kiemelik a csodásan változatos útvonalhálózatot, ami többek között része a tízezer kilométernél is hosszabb, Spanyolországból induló és Cipruson végződő E4-es nemzetközi túraútvonalnak.

A Országos Kéktúra 1938-as megnyitásával a legrégebbi magyar túramozgalom. Az összesen 1165 kilométer hosszú, 27 szakaszból álló, az Írott-kőtől Hollóházáig vezető kék sávos útvonalon bárki elindulhat, mindössze egy „Országos Kéktúra-útvonalvázlat és -igazolófüzet” című kiadványt kell hozzá megvásárolnia. A teljesítés során ebbe a hivatalos igazolófüzetben, a megfelelő helyre beütött bélyegzéssel és keltezéssel tudják igazolni az adott szakasz bejárását, a teljes útvonal teljesítését.

Bélyegzőpont a Kéktúrán

A Kéktúra népszerűsége az eltelt mintegy nyolcvanegy évben folyamatosan változott, a nyolcvanas évek közepe- és vége felé nem volt ritka, hogy évente mindössze átlagosan 30-35 teljesítő jelentkezett jelvényért, a 2010-es években azonban változott a helyzet. Az átlagos teljesítőszám jelenleg évi kétszázötven körüli és a szám folyamatosan nő.

Azt, hogy a népszerűség-növekedés meddig tarthat, nehéz megjósolni. Az évente eladott több mint tízezer igazolófüzet bizonyítja, hogy a túramozgalom a reneszánszát éli, mondhatni, sláger lett „kéktúrázni”. Az útvonal átlagos tempóval 50, feszített menetben 30-35 nap alatt teljesíthető, de a többség évek, évtizedek alatt járja végig. Sokan még kicsiként kezdik gyűjteni a pecséteket, aztán már felnőttként, akár a saját gyermekük társaságában fejezik be.

A Kéktúra töretlen népszerűséghez nagyban hozzájárulhat az is, hogy az útvonal nagyrészt Európai Uniós forrásokból az utóbbi években több helyen megújult. A jeleket teljes egészében átfestették, a bélyegzőket, ahol kellett, kicserélték, az útvonalhálózatot karbantartották, illetve felépült és megnyitotta kapuit a Galyatető Turistacentrum, ami több építészeti nívódíjat is nyert, és a modern turistaházak egyik leginnovatívabbjának számít. Az alábbi videó jól bemutatja, mi várja az oda látogatókat és megpihenőket:

A túra teljesítését segíti az Android és iOS operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokra letölthető Természetjáró-applikáció, amely lehetővé teszi a térkép nélküli navigálást. Használatával gyakorlatilag méterről méterre követhetjük haladásunkat a Kéktúra útvonalán, megtervezhetjük a bejárni kívánt szakaszokat, sőt még szállásajánlatokat is böngészhetünk a környéken.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kislányos testépítőből fitneszmodell
Törékeny kislányból a szkander királynője
UTT-győzelem: a kakastól a pályacsúcsig
Tour de Hongrie: bizakodás és elégedettség
Heti aktuális: éjszakai kerékpártúra

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.