A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

A slacklining, azaz a kötélen egyensúlyozás nem kap annyi figyelmet, mint, mondjuk, a sziklamászás, ám veszélyesség tekintetében nem sokkal jár mögötte.

A sziklamászás 2019-ben különösen nagy figyelmet kapott az amerikai Alex Honnold elképesztő teljesítménye (kötél és biztosítás nélkül megmászta az El Capitan egy kilométeres függőleges gránitfalát) és az erről készült Free Solo című dokumentumfilm révén.

Kétségkívül a sportág csúcsteljesítménye ma is, de más extrém sportágaknak ugyanígy megvan a maga „free solója”, kiugró teljesítménye, amely előtt mindenki meghajol.

A német Friedi Kühne 19 éves korában, azaz tizennégy éve ismerkedett meg a kifeszített kötélen történő egyensúlyozással, a slacklininggal, amely rendkívüli egyensúlyérzéket követel. Bevallása szerint – egykori tornászként és hegymászóként – azonnal függő lett.

Az elmúlt évtizedben a munkája, a tanítás mellett szinte nem is foglalkozott mással, és számos világcsúcs után 2016 augusztusában Kanadában rekordot döntött free solóban is, azaz biztosítókötél nélkül gyalogolt végig egy 72 méter hosszan kifeszített kötélen, 400 méter magasan. Egy hiba, és nincs ami megfogja…

Egy évvel később ezt a csúcsot is megdöntötte: 2017 szeptemberében a francia Alpokban, a Verdon-völgyben egy 250 méter magasan kifeszített kötélen 110 métert tett meg biztosítókötél nélkül. A mai napig senki sem szárnyalta túl.

 

„Szilárd meggyőződésem, hogy a slacklining segít leküzdeni az előítéleteket, táplálja a kultúrák közötti kölcsönös megértést és megbecsülést. Ráadásul nagyon szeretem a kalandokat és az adrenalint, szerintem nem lehet lazán élni enélkül” – árulta el a könnyed élet titkát.

Kühne nevéhez fűződik a városban végrehajtott kötélen egyensúlyozás magassági rekordja is: 2019-ben két moszkvai toronyház között 350 méter magasan sétált végig – hat másik extrém sportoló társával együtt – egy 220 méteres kötélen. 2021 július óta újabb világcsúcsot tart, övé a leghosszabb séta egy kifeszített kötélen, 2130 métert haladt egyensúlyozva ötszáz méter magasan Svédországban.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.