Felmászott, majd eggyé vált a vízeséssel

A freestyle kajakban világbajnok Dane Jackson négy éven át készült egy negyven méter magas vízesésre, mire rászánta magát, hogy lejöjjön rajta.

A 26 éves Dane Jackson az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy utazott a nagyvilágban, kajakjával újabb és újabb vad vizeket keresett, és leginkább a vízesések voltak a kedvencei.

Eddig hat harminc méternél nagyobb vízesést „lovagolt meg” a kajakjával, legutóbb pedig rekordot döntött egy több mint negyven méter magas vízeséssel.

Ismerősei négy évvel ezelőtt mutatták meg neki a Salto del Maule-vízesést Chilében, amelyről azóta álmodott, és most februárban hosszas számolgatás és tervezés után sikerült is neki leúsznia.

 

„Nehéz leírni az élményt, olyan gyorsan történt, de hirtelen minden a helyére került – mondta utána Jackson. – Az ember ilyenkor tudja meg, működik-e a gyakorlatban, amit fejben már annyiszor eltervezett. A legemlékezetesebb pillanat, amikor átbillensz a horizonton, és rábámulsz a vízesésre, mert utána telemegy vízzel az arcod, és nem látsz többé olyan tisztán. Az ember erre a pillanatra emlékszik a legjobban, a Maule volt életem legnagyobb élménye.”

Egyébként ez a második legnagyobb vízesés, amelyen kajakos valaha leúszott, a rekorder az amerikai Tyler Bradt, aki 2009-ben az 58 méter magas washingtoni Palouse-vízesésről jött le.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.