Csont nélkülik a medencében

Az úszás és a kosárlabdázás keresztezéséből született vízikosárlabda leginkább a vízilabdához áll közel. Kellően változatos és szórakoztató, de ahhoz, hogy eredményesek legyünk benne, elengedhetetlen a megfelelő erőnlét.

Nem lennék jó hajótörött. Többek között ez a gondolat villant át az agyamon, miközben életemben először próbálkoztam a vízikosárlabdával.

Hogy mivel? – kérdezte szinte mindenki, akinek említettem, mire készülök augusztus első szerdájának estéjén. Tény, a vízikosárlabda nem tartozik a világ legnépszerűbb sportágai közé, Európában többnyire Szlovéniában és Olaszországban űzik, de úszni tudok, kosarazni mindig is szerettem, így amikor a Facebookon szembejött egy erről szóló bejegyzés, rögvest éreztem, hogy élek az első ingyenes alkalom lehetőségével, és kipróbálom.

Nos, a vízikosárlabda szabályai nincsenek túlbonyolítva. Adva van egy medence, két egymással szembe állított, a vízből úgy egy méter magasan kiemelkedő kosárgyűrű, és két csapat.

A feladat egyszerű: be kell dobni a labdát az ellenfél gyűrűjébe, és ha sikerül, a távolságtól függően 2-3 pontot szerzünk. A védekező csapat tagjai a vízilabdához hasonlóan különféle módon keseríthetik meg a támadók életét – a víz alatti csipkelődések megszokottak, a dobó kéz megütése ellenben mindenképp fault, amiért – szintén a távolságtól függően – szabad- vagy büntetődobás jár.

Amivel nem számoltam, az a fizikai igénybevétel.

Hiába dobok ugyanis egész jól kosárra a szárazföldön, és úszok le medencében bármikor kilométereket, ha tíz perc víztaposás után a fülemen veszem a levegőt, a talpam és a vádlim pedig begörcsöl.

Persze mindennek van jó oldala. Miközben a medence szélébe kapaszkodva és a különböző görcsoldási tanácsokat követve próbáltam játékra képes állapotba hozni magam, legalább megfigyelhettem, hogyan űzik ezt a profik.

Csalóka a kép: a kapu és a labda közül csak utóbbi tartozik a vízikosárlabdához – Fotó: Nagy Zsolt

A Budapesti Medúzák nevű, 2009-ben alapított csapatból az első augusztusi alkalommal heten voltak jelen. A játékosoknál szinte alap a vízilabdás képzettség, akad aki jelenleg is aktívan űzi a vízipólót. A hangulat családias, az új jövevényt gyorsan befogadják, és jó tanácsok tömkelegével látják el. Az edzés negyedórás bemelegítésből és egy óra játékból áll, ebbe általában két, 15 pontig tartó mérkőzés fér bele.

A játékosok különböző stílusokat képviselnek. A fiatalok szétússzák a mezőnyt, egy pillanat alatt két métert vernek bárkire, míg a rutinosabbak pontos távoli dobásokkal gyűjtik a pontokat.

Ami engem illet, saját kis élet-halál harcom mellett egy dobásig jutok el, a szép ívvel hulló labda azonban lepattan a gyűrűről. A „Medúzák” folyamatosan biztatnak, és ugyan a „mindenki így kezdte” mondatot a többség vízilabdás múltjának tükrében kissé túlzásnak érzem, a „néhány alkalom, és hozzá lehet szokni” motiváló megállapítást viszont el tudom hinni. A kellő erőnlét megszerzéséig azonban, azt hiszem, az óceán- és tengerjáró hajókat, de még a balatoni kompot is nagy ívben elkerülöm.

Nyitókép: Budapesti Medúzák Facebook-oldala

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.