Káros anyagok a futók szervezetében

Az osztrák Der Standard című lap figyelmeztet, légszennyezettség esetén milyen egészségkárosító elemek kerülhetnek a tüdőbe, ezért fontos, hogy jól válasszuk meg az útvonalat, ahol futunk.

Futni flaszteron és erdei ösvényen, emeletes házak árnyékában és fák között is lehet. A hangsúly nem feltétlenül a környezeten, hanem a testmozgáson van. Az osztrák Der Standard című lap azonban figyelmeztetett, jól válasszuk meg az útvonalunkat. A rendszeresen sportolók kerüljék a forgalmas utakat, mert aki sportol, a járókelőknél többet és nagyobbat szippant a levegőből, így nagyobb az esélye, hogy káros anyagok jutnak a szervezetébe.

A levegő rengeteg egészségkárosító elemet tartalmaz, ilyen például

  • a kén-dioxid
  • a nitrogén-oxid
  • a szén-monoxid
  • a szálló por

 

Szervezetünk a rossz levegő hatására védekezni kezd, a hörgők elzáródhatnak. Idővel aztán gyulladásos folyamatok alakulhatnak ki, ezek a légutak, illetve a szív- és keringési rendszerünk megbetegedéséhez vezethetnek. Aggodalomra azonban nincs ok, még a szennyezettebb városokban is a sport előnyösebb hatásai érvényesülnek, vagyis a futás többet használ, mint árt. A sportolók (még ha szmogban futnak is) általában jobb egészségnek örvendenek, mint a fotelhuszárok.

Persze más a helyzet, akik eleve légúti megbetegedéssel vagy asztmával küzdenek. Nekik érdemes figyelniük, hogy hol és mennyi időt töltenek testmozgással, ugyanakkor vizsgálatok rámutattak, hogy főképp Kínában, Pakisztánban és Indiában találni olyan városokat, ahol a légszennyezettség miatt a szabadban végzett sporttevékenység káros lehet.

 

Érdemes megválasztani, milyen közegben futunk. Fotó: shutterstock

 

Ha már Ausztria: a bécsi levegőről alapvetően jó bizonyítványt állítottak ki a szakértők. Mégis azt javasolják, kerüljük a forgalmas főútvonalakat, a kereszteződéseket, illetve azokat az útvonalakat, ahol javarészt buszok és teherautók haladnak el. Rámutattak ugyanakkor, hogy egy forgalmas út melletti parkban már jobb a levegő, mint a járda környékén.

Aki útban a parkba vagy erdőbe forgalmas útvonal mellett halad el, ügyeljen arra, hogy az edzés intenzitását csak megérkezésekor fokozza. Magas ózonkoncentráció esetében fogadjuk meg az időjárási szolgálatok tanácsát, és adott esetben hanyagoljuk a sportot. A szakértők mindenesetre szeretnék, ha a vezetők elgondolkoznának, hogyan tehetnék élhetőbbé a városokat.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.