A Bajnokok Ligája legnagyobb sztárja 94 kilósan is csupa izom

Az utóbbi években láthatóan kigyúrta magát Erling Haaland, aki nemcsak az étkezésére, de az alvására is nagyon odafigyel.

Nehéz jelzőket találni Eling Haaland teljesítményére. A Manchester City norvég csatára az RB Leipzig elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján (7–0) egymaga öt gólt szerzett, és csak azért nem többet, mert Josep Guardiola valamivel több mint egy óra elteltével lecserélte. A 22 éves, 194 centiméter magas futballistának kiváló testi adottságai vannak, és egyre valószínűbb, hogy tényleg ő lesz a következő évtizedek egyik meghatározó labdarúgója.

Vérbeli profiként tesz is érte, hogy minél tökéletesebb legyen az erőnléte.

„Sokkal gyorsabb vagyok, mint régen, igazi férfi lettem. Nyolcvanhat kilóról kilencvennégyre híztam, és ez nem sörhas, hanem csupa izom. Nagyon vigyázok a testemre, és arra, hogy mit eszem” – idézte őt 2021-ben a madridi As.

A képek alapján is világosan látszik, milyen sokat izmosodott az utóbbi években. Az étkezéséről pedig csak annyit, hogy válogatottbeli csapattársa, Josh King korábban azt mondta, sohasem látott még senkit, aki ennyit evett volna. Haaland korábban elárulta, az állatok máját és szívét is megeszi, mert egészségesek, és egyáltalán nem tartja rossznak a húsfogyasztást.

„Vannak, akik azt mondják, a marhahús rossz. De melyik? Amelyiket a gyorsétteremben veszed meg, vagy annak a házi tehénnek a húsa, amelyik füvet legel? A megfelelő étkezés az egyik legfontosabb, lehetőleg minőségi és háztáji élelmiszert célszerű fogyasztani” – idézte őt a The Sun.

Bár elsőre furcsának hangzik, Haaland óriási figyelmet fordít a megfelelő alvásra is – ezt ugyanis kulcsfontosságúnak tartja.

Este tíz és fél tizenegy között fekszik le, minden elektromos berendezést kikapcsol, és egy speciális gyűrűt is visel, ami egyebek mellett méri a pulzusát, és elősegíti a nyugodt, stresszmentes pihenést. Hogy mire ébred? Nos, ennek már inkább motivációs jellege van, ugyanis a Bajnokok Ligája himnusza az ébresztője. Persze aki kicsit is ismeri, nem lepődik meg ezen, a lipcseiek elleni győzelem után is elmondta, mennyire imádja a BL-sorozatot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úszás után ultrafutás – bemutatjuk a Spartathlon kajmán-szigeteki indulóját
Ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát
Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra
A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.