Ő a Liverpool titkos fegyvere

A Liverpool labdarúgócsapata az elmúlt évhez hasonlóan az idén is Bajnokok Ligája-döntőt játszik. A siker nemcsak Jürgen Klopp vezetőedzőnek és a játékosoknak köszönhető – sokak szerint a Pool szíve-lelke egy hölgy, Mona Nemmer.

Kicsoda Mona Nemmer? Ő az a nő, akinek egy játékos sem mond ellent. Nemmer, a Liverpool táplálkozás-szakértője 2016 júliusában csatlakozott az angol futballcsapathoz, előtte Pep Guardiola irányítása alatt a Bayern Münchennél dolgozott. Érkezésével a játékosoknak kötelezővé tették, hogy részt vegyenek az előadásain, amelyeken elsajátíthatták az alapvető táplálkozási ismereteket, és természetesen személyre szóló étrendet is kaptak. De ennél jóval összetettebb Nemmer feladata.

– Én egyeztetek a szakácsokkal az étrendről, és felelek azért, hogy az ételek minőségi alapanyagokból készüljenek. Figyelni kell, hogy milyen összetevők kerüljenek a menübe, attól függően, meccs előtt vagyunk-e egy nappal, vagy mérkőzés után a buszon étkezünk – idézte a Liverpool honlapja a szakembert.

Az angol csapat játékosai például a meccs előtti napon tojást nem ehetnek. Bár a paradicsomos tészta sok sportoló menüjében előkelő helyen áll, Nemmer azt is tiltja a mártás cukortartalma miatt.

A 35 éves német szakember sokat konzultál a játékosokkal a táplálkozásról, főzési órákat is tart nekik, hogy a lehető legmagasabb színvonalon étkezzenek akkor is, amikor nem az edzőközpontban esznek.

Néhány játékos szeretne magának főzni. Ha egy labdarúgó vagy a felesége, barátnője szeretne főzőórát venni, segítünk nekik, és az edzőközpont éttermében tanítjuk őket – mondta Nemmer, aki szerint annak ellenére, hogy már ő is évek óta a futballban dolgozik, még mindig gyerekcipőben jár a táplálkozástudomány a sportban.

– Ez a téma még mindig nagyon fiatal. Mindennap úgy dolgozunk, hogy lássuk, miben tudunk még fejlődni. Mindig próbálom frissíteni a tudásomat, kapcsolatban vagyok egyetemekkel, hogy a legmagasabb szinten dolgozzak – magyarázta Nemmer, akinek nagy kihívás, hogy BL-döntős együttesnél dolgozhat.

– A Liverpoolnak hatalmas múltja van, kiváló vezetőkkel és csapattal. Nagy kihívás egy ilyen klubhoz csatlakozni – mondta.

Borítókép: Liverpool FC

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.