A Los Angeles-i sztárok kedvenc edzője

Legutóbb Adele-nak segített lefogyni Harley Pasternak, aki az egyik legnépszerűbb személyi edző Amerikában. Mint mondja, egyáltalán nem nehéz a hírességekkel dolgozni, és azt is elárulta, mik sikereinek alappillérei.

Gyorsan bejárta a világsajtót Adele Instagramon megosztott fényképe, az Oscar- és Grammy-díjas énekesnő ugyanis látványosan lefogyott. Azóta az is kiderült, hogy Lady Gaga ajánlotta neki Harley Pasternak személyi edzőt, aki rendkívül népszerű a súlyproblémákkal küzdő vagy egyszerűen csak sportolni vágyó Los Angeles-i sztárok körében. Mások mellett Ariana Grande, Megan Fox, Rihanna, Adam Levine, Kanye West és Bono is az ügyfelei között található. De vajon mitől ennyire sikeres a 45 éves kanadai edző, akinek több könyve is megjelent már, és saját televíziós műsort is kapott.

Először is kezdjük azzal, hogy jelentős szakmai tudással rendelkezik. Kineziológiából, majd gyakorlati élettanból és táplálkozástudományból diplomázott, tudományos folyóiratokban publikált, vagyis már azelőtt szaktekintélynek számított, hogy elkezdte volna a közös munkát a sztárokkal.

Az sem véletlen, hogy erre a pályára került. Vérbeli kanadaiként ő is jégkorongozott, ám egy sérülés miatt egyre több időt töltött az edzőteremben, és gyorsan rájött, hogy tudatos edzéssel és táplálkozással milyen látványos eredmények érhetők el, ezért szeretett volna ennek a tudományos hátterével is megismerkedni.

Mások motiválásával nincs gondja, sőt, azt vallja, hogy hosszú távon nem is lehet valakit sikeresen motiválni. Mint mondja, mindenki azért megy hozzá, azért fizet neki, hogy jobb formába kerüljön, és az ilyen emberek általában elszántabbak az átlagnál.

Szerinte egyébként egyáltalán nem nehéz a sztárokkal dolgozni, egy korábbi interjúban azt is elmondta, miért.

„Mindenkivel könnyű együtt dolgozni, akivel nem, az többé nem a kliensem – mondta az oaklandcountymoms.com-nak – Az edzésmódszeremnek három alappillére van.

Ariana Grande is a kuncsaftok közé tartozik (Fotó: AFP)

• Az első a diéta. Nincs olyan sport és edzésmódszer, ami egyensúlyozza a rossz étkezést. Mindenkit próbálok rávenni arra, hogy naponta ötször étkezzen, több ezer egyszerű, egészséges receptet összeállítottam, így az nem lehet kifogás, hogy valakinek nincs ideje ezeket megcsinálni.

• A második pillér a folyamatos mozgás az ébredéstől a lefekvésig. Az edzés nem csak abból áll, amit az edzőteremben csinálunk. Ha pedig valaki elég aktív életet él, annak nem is feltétlen van szüksége arra, hogy edzőterembe menjen. Mindenkinek azt javaslom, hogy szerezzen be egy lépésszámlálót, és tegyen meg naponta legalább tízezer lépést.

• A harmadik pillér az ellenálló-képesség fejlesztése. Ez történhet bármivel, kézi súlyokkal, vizes palackokkal, saját testsúllyal, a lényeg, hogy lehetőleg egy héten ötször végezzünk ilyen gyakorlatokat.

Emellett fontos, hogy ne unjuk az edzést. Egy korábbi tanulmány alapján az emberek többsége a futópados gyakorlatokat unja leginkább. De akkor keressünk más alternatívákat. Ott a kerékpár, a taposógép vagy menjünk ki sétálni.

Az eredmények alapján a különböző zenék hatása is jó hatással lehet a teljesítményre, és a tanulmányok azt is kimutatták, hogy sokkal többet iszunk edzés közben, ha a vizet lecseréljük ízesített sportitalra vagy vitaminvízre.”

Az USA Today-nak azt is elárulta, szerinte mi a legnagyobb probléma a mai, fiatalabb személyi edzők többségével.

„A sikeremben hatalmas szerepe van a tanulmányaimnak. Nagyon sok huszonöt-harmincéves fiatal megkeres, hogy szeretne a sztárok személyi edzője lenni. Ez azonban nem így működik, ez nem lehet a cél, ez jön magától, ha hosszú évekig tanulsz, és a legjobbá válsz a szakmában. Neked kell a legtájékozottabb szakembernek lenned. Manapság, a közösségi média miatt mindenki gyors sikereket akar, de ez nem megy anélkül, hogy ne tennénk bele rengeteg munkát.”

Pasternak egyik online workoutja

Today’s #2fer workout is really a 2fer +1. Jump lunch followed by punch the sky and then….. Frog crunches. #exercise #workout

Közzétette: Harley Pasternak – 2020. április 24., péntek

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.