Nassolás gyanánt nem jó az energiaszelet, de sportoláshoz kiválóan működhet

Az őszi, szabadtéri testmozgás során tisztában kell lennünk azzal, hogyan pótoljuk az energiát. Ha megfelelő időben fogyasztunk energiaszeletet, tovább bírjuk az iramot.

Sok bringást és szabadidős sportolót érdekel, vajon mikor fogyasszunk energiaszeletet. Úgy tűnik, hogy sokan sokfélét gondolnak a kérdésről, de a népszerű kerékpáros szakportál, a bicycling.com minden tőle telhetőt elkövetett, hogy rendet tegyen a fejekben.

A honlap úgy véli, egy kiadós workout előtt mindenféleképpen jót tesz az energiasnack, amelynek előnye, hogy nem telít el, ráadásul kitűnően csillapítja – de nem mulasztja el – az étvágyat. Persze a testmozgás előtti táplálkozás célja nem is az, hogy telítsük a gyomrunkat.

Értelemszerűen mindenkinek megvan erről a véleménye. Szőnyi Ferenc, a 2017-es Hell Ultra Running ultrafutóverseny győztese azt vallja, mindenfélét ennünk kell, de ha sporttáplálkozásról van szó, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a szintetikus ételeket.

„Mindenevőnek tartom magam, ráadásul szeretem a csokit és a nasit is, ami köztudottan nem mindig kifizetődő” – mondta korábban a csupasport.hu-nak.

Visszatérve az eredeti kérdésre: sokan bizonytalanok abban, mikor fogyasszanak energiaszeletet, és ha mi is így vagyunk ezzel, ne ijedjünk meg, mert a többséghez tartozunk. A KIND Snacks felmérése szerint ugyanis a szabadidős sportolók közel háromnegyede nem a megfelelő időben eszi meg az energiát adó nasit.

„Az energiaszeletek jóval több kalóriát és szénhidrátot tartalmaznak, mint a hagyományos fehérjeszeletek – állapítja meg Natalie Rizzo, a Nutrition a la Natalie tulajdonosa. – A KIND termékei kétszázharminc kalóriát tartalmaznak, és nagyrészt zabból állnak. A zab megfelelő módon elégíti ki szénhidrátszükségletünket, és időbe telik, amíg gyomrunk megemészti. Ebből fakadóan tartósan, a workout teljes idejére nyújt energiát, tehát érdemes edzés előtt fogyasztanunk belőle.”

Rizzo azt javasolja, hogy edzés előtt egy órával együnk meg egy összetett szénhidráttartalmú szeletet, mivel sokkal tovább emésztjük, mint egy egyszerű szénhidráttartalmú – például fehér lisztből készült – ételt.

Amy Goodson, Dallas-Fort Worth területi dietetikusa hozzátette: ha közvetlenül a bringázás előtt szeretnénk enni egyet, a legjobb, ha valami könnyen emészthető, egyszerű szénhidráttartalmút kapunk be.

„Azokon a napokon, amikor nem edzünk, nincs értelme nassolás gyanánt energiaszeletet fogyasztanunk, kivéve, ha nincs időnk rendesen enni – vélekedik Rizzo. – Ilyen körülmények között az energiaszelet elegendő tápanyagot juttat szervezetünkbe, hogy a nap hátralévő részében tartósan nyújtson energiát. Olyat válasszunk, amelynek ismerjük az összetevőit, és ne olyat, amely édesítőszert vagy olajkeverékeket tartalmaz.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.