Éremesélyes magyar versenyzők a budapesti fekvenyomó Eb-n

Augusztus 2–7-ig rendezik meg a kontinensviadalt, amelyre 27 ország több mint 670 sportolója nevezett.

Lezárult a nevezés a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságra, amelyre huszonhét nemzet képviselői érkeznek Budapestre, a Kongresszusi Központba. A Magyar Erőemelő-szövetség és a szervezőbizottság több mint 670 résztvevőt fogadhat, amely rekordlétszám a kontinensviadalokon.

„Ötvenkilenc magyar lesz a mezőnyben, és nagyon sok az esélyesünk, több érmet várunk korosztályonként, a női csapat pedig előkelő helyen végezhet reményeink szerint” – mondta Berke Lóránd, a hazai szövetség elnöke.

Az augusztus 2–7. között zajló Eb-n több korosztályban avatnak bajnokot, a nyílt kategória mellett ugyanis ifjúsági, junior- és masterskorcsoportban is indulnak versenyzők. Az eseményen két szakág Európa-bajnoksága zajlik majd, hiszen a klasszikus, „raw” fekvenyomáson kívül a speciális támasztóruhát viselő sportolók is megméretik magukat.

A szervezet első embere abban bízik, a nívós helyszín is segít, hogy ez legyen minden idők legkiválóbb Európa-bajnoksága. A dobogósok érmet, kupát, oklevelet kapnak, az abszolút kategória legjobbjai pedig ajándékcsomagot is átvehetnek.

A magyarok közül a +84 kilogrammos súlycsoportban Szabó Ágnes nyert már korábban világbajnokságot, Kromek András szövetségi kapitány szerint pedig Nyers Mónika 43 évesen is odaérhet a legjobbak közé. A 49 esztendős Salamon Erika masters- és nyílt versenyben is indul, s benne lehet a győzelem.

A férfiaknál érdemes figyelni az Európa-bajnok Kubatov Gézára, míg masterskorcsoportban Cserna János is esélyes.

Külföldi nagyágyúk is érkeznek, akik megnehezíthetik a hazai fekvenyomók dolgát: itt lesz a norvég Selma Ramberg, aki fiatal, feltörekvő tehetségként Nyers Mónikának törhet borsot az orra alá, nyílt kategóriában pedig a horvát származású junior-világbajnok, Andrea Petrek emelkedik ki a mezőnyből. A férfiaknál Kubatov Géza riválisa a finnek világbajnoka, Johny Tajakka lehet.

A társszervező Prémium Média & Sport Management sportmenedzsere, Botka István elárulta, hogy – a Magyarországon eddig páratlan – rendezvény nem csak az Európa-bajnokság eseményeinek ad teret. A rendezvény kiegészítő sportos programjain kiemelt szerepet kap a mentális felkészülés, a megfelelő étkezés és a minél hatékonyabb regeneráció kérdése. A helyszínen kiállítók és fellépők között a magyar sportpiac meghatározó cégei, valamint hazai és külföldi sportolók számolnak be tapasztalataikról, trükkjeikről.

„Ma már egyértelműen látszik, hogy a sportolók teljesítménye, és ez az erősportok esetében talán hatványozottan igaz, nem egyedül az edzésminőségtől és -mennyiségtől függ – mondta Botka István. – Az is sokat számít, a versenyező milyen táplálékot fogyaszt, valamint, hogy mennyit és milyen hatékonysággal pihen. Többek közt ezt a három témát szeretnénk boncolgatni minél több irányból, minél hatékonyabban.”

Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.