Ünnepi ugrás egyszer egy évben

Az amerikai Nyugat-Virginiában minden ősszel megrendezik az egyik legnagyobb extrémsport-fesztivált, az eseményt rendszeresen bázisugrással kötik össze, amely korántsem veszélytelen.

Nyugat-Virginiában minden évben, október harmadik csütörtökén megünneplik a Híd napját, amely mindig a New River Gorge híd 1977-es átadásának évfordulójára esik.

A csaknem egy kilométer hosszú híd 267 méter magasan ível át a folyón, és az évnek ezen az egy napján legálisan használható bázisugrásra, amely extrém sportolók százait vonzza az országból.

Nyugat-Virginia 1980 óta megrendezi a világ egyik legnagyobb, egynapos extrémsport-fesztiválját is, a két esemény pedig összekötik.

A Híd napján egyébként már több baleset, sőt halálos ugrás is történt. Mivel a szabadesés rövid ideig tart, végzetes lehet, ha nem nyílik ki az ernyő – mint ahogy volt is rá példa.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.