A népszerű Marvel-sztár is ott lesz a novemberi Mr. Olympián

A korábbi profi pankrátort, a manapság a filmekből ismert David Bautistát nevezték ki a novemberi Mr. Olympia tiszteletbeli nagykövetének.

David Bautistát elsősorban a filmekből ismerheti a nagyközönség, az egykori profi pankrátor szerepelt például a Galaxis őrzői című szuperhősfilmekben, több Bosszúállók filmben, a 2015-ös James Bond-moziban, és a Tőrbe ejtve című népszerű film második részében is. A Csupasport szempontjából viszont elsősorban a sportolói múltja miatt érdekes, na meg azért, mert idén ő lesz a november 2. és 5. között rendezendő Mr. Olympia tiszteletbeli nagykövete. Azaz az ő feladata lesz, hogy népszerűsítse a világ legfontosabb testépítőversenyét.

Pankrátorként hatszoros világbajnoknak vallhatja magát, de dzsúdzsucuban is fekete övet szerzett, vagyis elég közel állnak hozzá a kemény, férfias sportok. Gyerekkorában pedig profi testépítő akart lenni, és bár végül más sportágban teljesedett ki, nemrég elmondta, hogy zűrös gyerek volt, és a testépítés mentette meg az életét.

Az Instagramon elárulta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy ő lehet a floridai verseny tiszteletbeli nagykövete.

Ezt a szerepet minden évben egy, a testépítéssel valamilyen formában kapcsolatba hozható híresség tölti be. Tavaly a négyszeres Mr. Olympia-győztes Jay Cutleré volt ez a megtiszteltetés, előtte a nyolcszoros győztes Lee Haney-é, 2020-ban pedig a népszerű kosárlabdázó, Shaquille O’Neal töltötte be ezt a posztot. Az idei Mr. Olympián egybehangzó szakértői vélemények szerint az utóbbi évek egyik legizgalmasabb versenyére van kilátás.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.