A telefonnyomkodás bosszantja fel legjobban a Mutánst

Nick Walkert nagyon fel tudja idegesíteni, ha valaki edzés helyett a telefonját nyomkodja a teremben, és azt is elmondta, hogy nem különösebben érdekli a közösségi média.

Mindenkit bosszant valami a konditeremben. Így vannak ezzel a hobbisportolók és a profik is. A napokban egy YouTube-on közzétett podcastben Nick Walker is elmondta, őt mi tudja a legjobban felidegesíteni, amikor lemegy edzeni. Mi is többször írtunk már a „Mutáns” becenevű testépítőről, aki a tavaly novemberi Mr. Olympián is az egyik legnagyobb esélyesnek számított, ám néhány nappal a verseny előtt elszakadt a combhajlító izma, így nem tudott színpadra állni.

A legnagyobb célja természetesen továbbra is az, hogy megnyerje a Mr. Olympiát, éppen ezért minden zavarja, ami eltereli a figyelmét a sportról. Alapvetően ez volt a beszélgetés témája, így természetesen az is szóba került, mi bosszantja fel leginkább a teremben. Nos, nem meglepő módon az, ami sok más embert is, aki sportolni megy, és fejlődni szeretne.

„A legjobban az idegesít, ha valaki a telefonját nyomkodja egy olyan gépen, amit használni szeretnék – mondta. – Ilyenkor általában megkérdezem tőle, hogy még mennyi sorozatot csinál. Erre azt válaszolja, hogy egyet vagy kettőt, majd visszaül, és ugyanúgy írogat tovább.”

Mint mondta, előfordul, hogy ilyenkor előbb-utóbb határozottan jelzi, hogy ez így nem oké. Sejthetjük, milyen az, ha a királykategória egyik legjobb testépítője szól rá valakire… De persze ő sem akart álszent lenni, azt is hozzátette, azzal szerinte sincs semmi gond, ha valaki előveszi a telefonját, amin zenét hallgat, hogy számot váltson, majd gyorsan el is teszi. A probléma azzal van, ha valaki edzés helyett egyfolytában a kütyüjét nyomkodja, és ezzel mások elől foglalja a gépet.

A beszélgetésben előkerült egy másik érdekes kérdés is: vajon a testépítők életében mennyire fontos a közösségi média.

„Ha tehetném, az egész közösségi médiát törölném az életemből, engem csak az érdekel, hogy megnyerjem a Mr. Olympiát – tette hozzá Nick Walker. – Sosem foglalkoztam azzal, hogy sokat posztoljak az edzéseimről, mert nem érdekelt. Élvezem a sportolást, és meg akarom nyerni a Mr. Olympiát. Ennyire egyszerű.”

Ehhez azért tegyük hozzá, hogy Nick Walker természetesen jelen van a közösségi médiában, ahol másfél millióan követik, és néhány naponta új bejegyzéssel lepi meg a követőit.

Címlapfotón: Nick Walker/ instagram.com/nick_walker39/

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.