Arnold Schwarzenegger nem érdemelte meg a Mr. Olympia-győzelmét?

A mai napig sokan megkérdőjelezik, megérdemelten nyerte-e meg Arnold Schwarzenegger az 1980-as Mr. Olympiát. Nemrég az 1983-as győztes, Samit Bannout mondta el erről a véleményét.

Kemény kritikával illette Arnold Schwarzeneggert az 1983-as Mr. Olympiát megnyerő Szamir Bannut. A 66 éves libanoni testépítő is azok táborát erősíti, akik azt mondják, hogy az osztrák legenda nem érdemelte meg pályafutása hetedik, 1980-as Mr. Olympia-sikerét. A történetről röviden annyit, hogy a versenyzők egészen az esemény napjáig azt sem tudták, hogy Schwarzenegger indul, és nem csak szakértőként lesz jelen.

Sokakat meglepett, hogy ismét színpadra állt, és az is, hogy nyerni tudott, mert a szakértők egy része szerint Frank Zane és Mark Mentzer is sokkal jobb formában voltak nála.

Természetesen azóta több összeesküvés-elmélet is napvilágot látott, ezek egyike az, hogy a zsűri tagjai Schwarzenegger barátai voltak, és elsősorban a hírnevének köszönhetően lett első, semmint a teljesítménye révén. A téma megosztja a testépítő-társadalmat, mindenesetre Szamir Bannut is amondó, hogy 1980-ban nem Schwarzeneggernek kellett volna nyernie. Ezt a Muscle Maturity podcastjában árulta el, de azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nagyon tiszteli és csodálja Schwarzeneggert.

„Arnold nem érdemelte meg a győzelmet, túl lapos volt, nem emlékeztetett korábbi önmagára” – mondta Szamir Bannut. Szerinte ennek elsősorban az volt az oka, hogy az osztrák sportoló akkoriban rotátorköpeny-sérüléssel bajlódott, emiatt injekciókat kapott, ez pedig rossz hatással volt a testére, főképp a vállizmaira.

Szamir Bannut tizenötödik lett 1980-ban. Ő három évvel később nyert, a második Chris Dickerson pedig 1982-ben győzött. Ugyanakkor nem mindenki járt ilyen jól. Az ötödik Mike Mentzer soha többet nem indult a Mr. Olympián, a harmadik Frank Zane pedig bojkottálta az 1981-es kiírást, és később sem végzett az első helyen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.