Brandon Curry felkészült a Mr. Olympiára

Az amerikai testépítő arra készül, hogy visszaszerezze tavaly elveszített címét. Megosztott videói alapján egyre jobb formába lendült, és nemcsak az edzőteremben, hanem otthon is megkap minden segítséget.

Kevesebb mint egy hónap van hátra az idei Mr. Olympiáig, ezért sorozatot indítottunk az esélyeseket bemutatva. Először a tavalyi győztest, Mamdu Elszbiajt vettük górcső alá, most pedig a tavalyi ezüstérmes Brandon Curryvel foglalkozunk.

Mint korábban írtuk, a 2020. december 20-án rendezett Mr. Olympia döntőjében az egyiptomi Mamdu Elszbiaj elhappolta a show-t és az elsőséget a 2019-ben győztes amerikai Brandon Curry elől. Mindez azért is volt meglepő, mert a címvédő amerikai mindent alárendelt, hogy megismételje egy évvel korábbi sikerét, ráadásul olyan sokan akarták megfosztani címétől, hogy ez csak tovább tüzelte az akkor 38 esztendős testépítőt.

Steve Weinberger, a pontozóbírók elnöke a 2020-as döntő után néhány héttel elárulta, Brandon Curry – a nagy hírverés ellenére – egy év alatt semmit sem fejlődött, így nincs mit csodálkoznunk rajta, hogy alulmaradt egyiptomi kihívójával szemben. Hasonlóképpen fogalmazott a korábbi hivatásos testépítő, a Mr. Olympia szakkommentátora, Rich Gaspari is, aki 1986 és 1988 között sorozatban háromszor végzett a második helyen a Mr. Olympia nyílt kategóriás küzdelmében.

„Felsőtestben elképesztő javulást ért el a korábbi évekhez képest – mondta. – Amikor szemben állt a zsűrivel a színpadon, verhetetlennek tűnt. Amikor azonban oldalt fordulva pózolt, kibújt a szög a zsákból, hátsó combizmai és fenékizmai meg sem közelítették Elszbiajét. Mivel rendkívül akaratos és kitartó, a jövőben lesz még beleszólása a Mr. Olympia-elsőségért folyó küzdelembe, ám ehhez mindenféleképpen javulnia kell.”

 

Brandon Curry visszaszerezné Mr. Olympia-címét. Fotó: Lénárt Márton

 

Néhány nappal a döntő után a Tiger Fitnessnek adott interjújában Curry kifejtette, annak ellenére, hogy a járvány miatt a rendezőknek nem sokkal az esemény előtt meg kellett változtatniuk a helyszínt, a verseny jó hangulatban zajlott, és annak is örült, hogy nézőket is beengedtek. Ami pedig a győztes Elszbiajt illeti, így fogalmazott:

„Jó formában érkezett a versenyre, és azt is el kell ismernem, nagyon sokat fejlődött az előző Mr. Olympia óta. Instagram-oldalára feltett képei alapján sokan úgy vélték, nem a legjobb formájában érkezik a viadalra, de nem lett igazuk a kétkedőknek. Kitűnően, egyúttal lehengerlően festett, amikor színpadra lépett” – ismerte el a 2019-es győztes.

Brandon Curry

Született: 1982.10.19., Nashville (Egyesült Államok)
Állampolgársága: amerikai
Testmagassága: 170 cm
Versenysúlya: 109 kg
Testsúlya: 125 kg
Kiemelkedő eredményei: Arnold Classic Brasil 1. hely (2013), New Zealand Pro 1. hely (2017), Arnold Classic Australia 1. hely (2017), Arnold Classic 1. hely (2019), hivatásos Mr. Olympia, nyílt verseny 1. hely (2019)

Curry állhatatosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy jó korán elkezdte a felkészülést a küszöbön álló megméretésre. Legalábbis erről árulkodik Instagram-oldala, amelyre már tavaly december végén feltett egy ingyenes étkezési és edzéstervet. Január elejétől szorgalmasan látogatta az edzőtermet, teljes erőbedobással és hittel készült a visszavágásra. Elismerve Rich Gaspari kritikáját, különös figyelmet szentelt lábizmai erősítésének, amit ebben a videóban mutatott meg rajongóinak.

Nem sokkal ezután csaknem húszperces edzésvideóval jelentkezett, amelyben felsőtestének izmait, egészen pontosan mellkasizmának felső részét mozgatta meg. Először erőgépen, utána fekvenyomópadon és mellgépen, végül pedig tricepszgépen.

Brandon Curry vendégfellépőként részt vett az április 24-én Des Moinesben megrendezett Iowa állami testépítő-bajnokságon, amely egyben kvalifikációs verseny a nemzeti viadalra. A nyártól egyre inkább figyelme középpontjába került a Mr. Olympia, amire jó bizonyíték, hogy Instagram-oldalán közzé tette a 2019-es győzelme után készült interjút.

„Találd meg a célodat! Higgy benne, és ne add fel! Oda se bagózz rá, ki mit mond, dolgozz úgy, mintha már megtörtént volna” – szól a kissé sejtelmes bejegyzés.

Augusztusban a „Ketyeg az óra” Instagram-poszttal tudatta rajongóival, felkészülése célegyenesbe fordult. Ebből a videóból kiderül, a nyáron milyen kemény edzésmunkát végzett, hogy visszaszerezze a Mr. Olympia-címet. Különösen a lábizmain tapasztalható jelentős fejlődés, ami azért fontos, mert e testrésze volt a gyenge pontja a tavalyi versenyen. A szakértők szerint a sikerre éhes Curry több testrészén végzett némi „kiigazítást”, így jelentősen nőtt az esélye, hogy újra a dobogó legfelső fokára álljon.

 

 

„Ne törj le, inkább törj át – írta egyik bejegyzésében. Pályafutásom során nem egyszer eszembe jutott, hogy feladom. Sokszor nem úgy mentek a dolgok, ahogyan elképzeltem. Számtalanszor értek veszteségek, miközben otthon be kellett tömnöm az éhes szájakat. Mégis fogcsikorgatva küzdöttem, és közben mellettem állt a feleségem, aki mindvégig hitt bennem, és szüntelenül támogatott, hogy megvalósítsam álmaimat. Vitte a háztartást, intézte az otthoni ügyeket, miközben az edzőteremben dolgoztam. Olyan időkben állhattam dobogóra a legutóbbi három Mr. Olympián, amikor nem volt fény az alagút végén, de csak mentem előre, amíg el nem jutottam oda, ahová akartam.”

A tavalyi Mr. Olympia férfidöntőjéről készült rövid videót itt találják.

A Mr. Olympia eddigi győzteseinek nevét ide kattintva olvashatják el, és szintén itt találják a 2021-es eseményre kvalifikált testépítők névsorát.

A tavalyi Mr. Olympia nyílt versenyének végeredménye: 1. Mamdu „Big Ramy” Elszbiaj, 2. Brandon Curry, 3. Phil Heath, 4. Hadi Choopan, 5. William Bonac

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.