„Kemény munkával lehet csak eredményeket elérni, semmit sem adnak ingyen”

A Marcipán Sportegyesület nyolc díjat is besöpört a Magyar Fitnesz- és Testépítő-szakszövetség által megrendezett év sportolói díjátadón, többek között Cservenyák Gabriella elnyerte az év edzője elismerést.

A Magyar Fitnesz- és Testépítő-szakszövetség idén is megrendezte az év sportolói díjátadó ünnepséget, amelyen 2023 legeredményesebb versenyzőit, edzőit, egyesületeit jutalmazta. A Marcipán Sportegyesület valósággal tarolt a gálán, nyolc díjat is besöpört.

Valóban rendkívül sikeres volt a múlt évünk is – mondta Cservenyák Gabriella, a Marcipán Sportegyesület vezetőedzője. – A kétezertizenegyes születésűek között Toók Abigél győzött, míg Baranyay Karina a kétezerkilencesek között végzett az élen, Tóth Patrícia tanítványom pedig a kétezernyolcasok között szerzett világbajnoki címet. Patríciának ez volt az utolsó éve a gyermekkorosztályban, ötszörös világbajnokként lép feljebb. Hozzátenném, hogy Karina kétszeres, míg Abigél négyszeres vébégyőztes. Az év csapatával a Mambó koreográfiával második alkalommal is megszereztük a világbajnoki aranyat, a juniorok között pedig Bogdán Szofia hódította el a világbajnoki címet, aminek köszönhetően az év artistic fitneszversenyzője lett.

Karikó Brigitta az elmúlt két év sikeres szereplésével, Európa- és világbajnoki győzelmével, valamint számos kategóriában elért döntős helyezéseivel elnyerte az év fitneszese díjat. A Marcipán Sportegyesületet ismét az év gyermekfitnesz-egyesületének választották, ami azt igazolja, hogy elismerik a nálunk folyó áldozatos és eredményes munkát.

Az elmúlt években kiváló eredményeket értünk el, büszke vagyok tanítványainkra, egyesületünkben dolgozó edzőinkre.

Bogdán Szofia

Azt se hallgassuk el, hogy ötödik alkalommal választották önt a legjobb edzőnek.

Természetesen örülök neki, jó visszajelzés ez, hiszen a versenyzők felkészítése rengeteg energiát, áldozatot, lemondást igényel mindannyiunktól. Az egyesületben folyó kiváló és eredményes munka nagy motivációt jelent az utánpótlásban, tudatosítva: akár kezdőkről, akár haladókról beszélünk, csak kemény munkával lehet eredményeket elérni, nem adnak semmit sem ingyen.

Évek óta elképesztő eredményeket érnek el a Marcipán Sportegyesület fiatal versenyzői. Ennek hatását érzik a sportolók létszámán?

Egyértelműen, jelenleg háromszázötven körüli a sportolóink száma. A koronavírus-járvány alatt, ahogy más sportágban is, nálunk is volt visszaesés, ám mára túlszárnyaltuk az akkori létszámot. Igaz, korlátozottak voltak a lehetőségeink, de mi a Covid alatt is jártunk eseményekre, felvállaltuk, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések mellett versenyzünk. Fontos volt, hogy nem tartottunk szünetet, ugyanis célkitűzés hiányában a gyerekek motivációja megsínylette volna. A Marcipán Sportegyesületnél tizenkét helyszínen hét remek edző segíti a fiatalokat, a célunk pedig az, hogy mindenki megszeresse ezt a sportot. Nem fontos, hogy élversenyző legyen, a lényeg, hogy sportoljanak a gyerekek, egészséges életmódot folytassanak és remek közösséghez tartozzanak. Remélem, ha évek múlva visszaemlékeznek, sok szép pillanat jut majd eszükbe a sportegyesületben töltött időszakról. A Marcipán Sportegyesületet huszonhárom évvel ezelőtt alapítottuk férjemmel, az egyesület elnökével, Budai Lászlóval.

Ebben az évben milyen események várnak önre és a versenyzőkre?

A májusi Európa-bajnokságon junior, felnőtt, artistic fitnesz és akrobatic fitnesz kategóriában is képviseltetjük magunkat, és gőzerővel készülünk a nyári szerbiai gyermekfitnesz-vb-re. Ősszel Japánban rendezik az IFBB junior és felnőtt fitnesz- és testépítő-világbajnokságot, itt is nagy céljaink vannak, ám minden téren nagy falat lesz, említhetném a felkészülést, a kijutást vagy az időeltolódást. Meglátjuk, hogy ki lesz ott velünk, az biztos, hogy Bogdán Szofia és Karikó Brigitta tervezi az utazást, az eredményeik alapján számíthatnak a szakszövetség és egyesületünk anyagi támogatására. Aki ott lesz, arra nagy munka vár.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hallucinált és dekoncentrált volt, de teljesítette a rajt előtti célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb
Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó
Sok résztvevő, nagyszerű hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.