Horváth Laura óriási sikere, győzött a meghívásos crossfitversenyen

Két világbajnoki ezüst után a magyar sportoló remekelt a pénzdíjas versenyen, ahonnan csaknem 219 ezer dollárt vihetett haza.

A 25 éves magyar sportoló az 1.272 millió dollár (körülbelül 526 millió forint) összdíjazású viadalon tíz feladatsorból (wod) négyet is megnyert a húsztagú női mezőnyben.

Horváth Laurának ez karrierje egyik legnagyobb sikere, 2018-ban és tavaly második volt a sportág világbajnokságán, idén pedig a harmadik helyen zárt a CrossFit Games néven ismert megméretésen. Tavaly hosszabb interjúban is beszélt a Csupasporton a balszerencsés vb-ezüstről.

A férfiaknál a világbajnoki címvédő amerikai Justin Medeiros diadalmaskodott, a győztesek mindkét nemnél 218 868 dollárral gazdagodtak.

A crossfit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Néhány hónapja hosszabb sorozatban foglalkoztunk a crossfittel, hiszen kolléganőnk is kipróbálta ezt a sportágat, és egyből beleszeretett, tapasztalatait, élményeit több cikkben összegezte.

A blogsorozat első részében az édesanya sportágválasztásával ismerkedhettünk meg, majd bemutatta, hogyan is kezdődött kapcsolata a crossfittel. A harmadik részben betekintést kaptunk a különböző gyakorlatok kivitelezéséről, később a test átalakulásának tapasztalatairól, illetve a crossfit közösségépítő szerepéről is olvashattunk. A hatodik részben már az első versenyfeladatok is előkerültek, közvetlenül utána az árakról és a sérülésekről is írtunk néhány informatív mondatot, legutóbb pedig Farkas Balázs, az egyik legismertebb crossfitközösség vezetője beszélt a crossfitről és a conditioning edzéstípusról.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.