Kovács Laura szerint a kardio- és súlyzós edzések kombinálása vezet eredményre

Crosstréninget, funkcionális, alakformáló és zsírégető edzéseket tart, rendszeresen fut, s a jövőben Spartan-versenyeken is szeretne sikereket elérni.

Kovács Laura crosstréninget, funkcionális, alakformáló és zsírégető edzéseket tart, emellett rendszeresen fut, s a jövőben Spartan-versenyeken is sikereket szeretne elérni.

„Sokféle edzésformát kipróbáltam, miután abbahagytam a táncot – mondta a 25 éves Kovács Laura. – Korábban alakformáló-órákat tartottam, majd a funkcionális vonalat kipróbálva jöttem rá, hogy ez az irány is közel áll hozzám. Aztán ahogy beépítettem a súlyzós edzéseket is az edzéstervbe, láttam, hogy a testem milyen változásokon megy át. Azt vallom, hogy kombinálni kell a súlyzós tréningeket és a kardioedzéseket. A kettő együtt hat.”

 

Az edző eleinte állóképesség-javítás miatt kezdett futni, mára pedig el sem tudná képzelni enélkül a mindennapjait.

„Három éve lettem hivatalosan edző, akkor kezdtem a futást. Az állóképességemen akartam javítani, és úgy voltam vele, ez a legjobb módja. Arra gondoltam, minél többet futok, annál jobb lesz a kondim. Régen nem szerettem futni, ám amint elkezdtem, egyből rájöttem, hogy valójában milyen remek. Volt egy pont, amin átbillentem, azóta rendszeresen futok. Már nemcsak az állóképességem javítsa miatt szaladok, hanem mert egyszerűen szeretem. Van, hogy futópadot használok, de sokkal jobban szeretek a szabadban szaladni.

Hétvégente futok hosszabbakat, ilyenkor tíz-tizenkét kilométert teszek meg. Szeretnék egyre nagyobb távokat megtenni, az első célom a félmaratoni, majd jöhet a maratoni.

A terv, hogy lépésről lépésre emeljem a távot.”

Két sprint Spartan-versenyen (öt kilométer, húsz akadály) vett már részt, s a jövőben nagy céljai vannak e területen is.

„Régóta szerettem volna kipróbálni, ám egyedül nem mertem elmenni. Tavaly szerencsére az egyik barátnőmet rá tudtam venni, így részt vettem két Spartan-versenyen. Remek volt a hangulat, az ember rendesen feszegeti a határait. Az idén is szeretnék Spartan-viadalokra menni, de már jobban fel akarok készülni az akadályokra, és még kevesebb hibát szeretnék elkövetni a pályán. Sőt, az a célom, hogy érmet nyerjek.”

 

Szerinte tévesen terjedt el a köztudatban, hogy a súlyzós edzésektől nagydarabok és férfiasak lesznek a hölgyek. Ésszel kell tréningezni, jól kell összehangolni a súlyzós és a kardioedzéseket, és akkor tónusos lesz a test.

„A szabadtéri edzések változatosak. Ha esik az eső, vagy ha nagyon hideg van, célszerű teremben edzeni, ám Budapesten sok kültéri kondipark található, így jó idő esetén mindenkinek ajánlom, hogy ezeket használja. Ha tehetem, én is rendszeres kint edzek, hiszen minden eszköz adva van, ráadásul az egészségünknek is jót tesz.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.