Nyári tipp: fejleszd a mellizmokat!

Ha sikert szeretnél elérni a strandon, nem árt idejében elkezdeni az edzést, egy erős és kidolgozott mellkas nagy elismerést válthat ki. Íme, négy hasznos gyakorlat.

Klasszikus fekvenyomás
Igazi örökzöld gyakorlat. A történelem leghíresebb mellkasai mind e gyakorlat által formálódtak, és „nőtték ki” magukat. A legendás Arnold Schwarzenegger vagy az erőemelő Doug Young előszeretettel alkalmazta a fekvenyomást, amely melledzésük kihagyhatatlan alapját jelentette. Feküdj le a fekvenyomópadra, kezdd kis súlyokkal, és próbáld meg szabályosan végezni a gyakorlatot. Fontos, hogy kinyomáskor ne pattintsd ki a könyöködet, különben sérülés lehet a vége…

 

Tolódzkodás súlyokkal
A tolódzkodás egyértelműen az egyik leghatásosabb, a felsőtestet megdolgoztató gyakorlat. Annak érdekében, hogy maximálisan terheld a mellizmokat, kicsit hajolj előre a gyakorlat közben, és a könyököd nézzen kifelé, ellenkező esetben inkább a tricepsz fog dolgozni. Ha már haladó szinten vagy, használj pluszsúlyt is a gyakorlathoz.

 

Tárogatás súlyzóval
Képzeld azt gyakorlat közben, hogy egy hatalmas labdát akarsz átölelni, vagyis a karjaid legyenek enyhén behajlítva, a könyököd pedig maradjon végig ugyanabban a szögben. A két súlyzót addig engedd le a tested mellé, amíg már érzed, hogy húzódik a mellizmod, innen emeld őket felfelé. Állítsd meg őket egymástól néhány centiméter távolságra, ezzel ugyanis folyamatos terhelésnek teszed ki a mellizmokat.

 

Áthúzás padon keresztben fekve
Ez a mellkastágító alapgyakorlat kissé méltatlanul merült a feledés homályába, amióta sokan a modern és kényelmes gépekre szavaznak. A melledzés nagyágyúi nem véletlenül esküsznek az áthúzás eredményességére, mivel alaposan megdolgozza a mellizmok mellett a fűrészizmokat és a széles hátizmokat is. A gyakorlatot célszerű egy nehezebb súlyzóval végezni, körülbelül 12-20 ismétléssel. A súlyzót a fejed mögé engedd a talaj felé, amilyen mélyre csak tudod, majd félkörív mentén emeld vissza a mellkas felé.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Két éve megígérte, most hazavitte a kislányának a hőn áhított Ub-trófeát
Az ökölszabály: egy pattanás után ütni kell!
Hazánk legjobb maratonistájával is találkozhatunk Csongrádon
Sisakot fel!
Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.