Tízezer fekvőtámasz egy hónap alatt

A mindössze 22 esztendős Stan Browney imádja a különböző kihívásokat, amelyekkel fogyásra és izompakolásra buzdítja követőit. A holland youtuber legutóbb fekvőtámaszokkal kínozta magát.

Egy hónapon keresztül napi 333 fekvőtámaszt csinált Stan Browney fitnesz- és testépítő-influenszer, aki nemrég kísérletet tett, hogy megdöntse a világ legnehezebb, bűvös néven elhíresült fekvőtámasz félperces világrekordját. A gyakorlat lényege, hogy seprűnyélre vagy egy hosszú botra tenyerelve kell minél többször kinyomni magunkat úgy, hogy az eszköz egyik fele a levegőben van.

A youtubertől persze egyáltalán nem állnak távol az ilyen és ehhez hasonló kihívások. Tavaly például arra vállalkozott, hogy ezer felülést végez el egy óra alatt, majd kitalálta, hogy ezt 30 napig csinálja.

Mivel az volt a célja, hogy megszabaduljon némi súlyfeleslegtől, valamint növelje izmait, a kihívás első hetében csökkentette a kalóriabevitelt, egészségesen étkezett, és több kardioedzést végzett.

A második héten növelte ezek számát, aminek köszönhetően a kihívás féltávján – életében először – formás bicepszei nőttek. A harmadik héten még kevesebb kalóriát vitt be, míg az utolsó etapban a szénhidráttól szabadult meg, hogy aztán a finisben valódi szénhidrátbombát dobjon magába. Természetesen az eredmény sem maradt el: három kilogrammot fogyott, testzsírja pedig 1.3 százalékkal csökkent.

Visszatérve a tízezer fekvőtámasz kihívásra: megkérte három barátját, hogy csináljanak napi 200 fekvőtámaszt egy hónapon keresztül. Ő azonban, csak hogy túltegyen mindenkin, 333-ra emelte a napi penzumot, és még arra is maradt ereje, hogy néhány plusznyomással a hónap végére elérje a tízezret.

A hír hallatán felvetődik, érdemes-e belevágnunk ilyen kihívásokba. Emlékeztetőül: néhány héttel ezelőtt a kétszeres amerikai futóolimpikon, Nick Symmonds borzalmas kínokat élt át, miután 30 napon át napi 300 fekvőtámaszt csinált.

„Biztos vagyok benne, hogy sokan hülyének néznek, mondván, havi tízezer fekvőtámasz kicsit sok, sőt kifejezetten egészségtelen – mondta a sikeres kísérlet után Stan Browney, majd azzal folytatta, hogy eleinte ment minden, mint a karikacsapás, az ötödik nap környékén azonban kezdte rossz bőrben érezni magát. – A szervezetem megbüntetett, mert nem iktattam be egy-két pihenőnapot. Egy hét után úgy éreztem, itt a vég, de a kihívás felénél úgy tűnt, túljutottam a holtponton, egyre könnyebben mentek a fekvőtámaszok. A táv harmadánál már ott jártam, hogy kevesebb mint tizenkét perc alatt csináltam meg háromszáz fekvőtámaszt.”

Az utolsó héten újra előjöttek a gyötrő fájdalmak, de úgy látszik, megérte a szenvedés. Bár testsúlya mindössze egy kilogrammal, 80-ról 79-re csökkent, mellkasának kerülete 110 centiméterről 133-ra nőtt.

Ha mindenféleképpen gyarapítani szeretnénk mellkasunkat, ne feltétlenül olyan módszerrel tegyük, mint Stan Browney. Sokkal kellemesebb gyakorlat ugyanis a fekvenyomás, a súlyzós tárogatás, az expanderes tárogatás, a súlyzós fekvenyomás földön, illetve a denevérszárny-tárogatás – hogy csak néhányat említsünk a legnépszerűbbek közül. Ezek előnye, hogy nem veszik el kedvünket a testépítéstől, feltéve, ha mértékkel végezzük őket.

Ha pedig mindenféleképpen valamilyen TikTok- vagy YouTube-kihívást szeretnénk teljesíteni, szívleljünk meg néhány tanácsot!

„A fekvőtámasz rendkívül összetett saját testsúlyos alapgyakorlat. A karhajlítás és nyújtás során főként a tricepsz, a váll és a mell dolgozik. A fekvőtámasz azonban egy testhelyzet, amelynek megtartása sok stabilizáló izom munkáját igényli. A gyakorlat kivitelezése közben a törzs egyenesen tartása nem könnyű feladat, ezért a kihívás teljesítésére a test összes izomzatát fel kell készítenünk. A kivitelezésben érintett izmokat érdemes külön-külön is edzenünk – elsősorban a mélyháti izmot, a hasizmot és a farizmot” – figyelmeztet Berkes László, a Magyar Testépítő- és Fitneszszakszövetség testépítőszakág-vezetője.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.