A Bruins 206 centis hokilegendája 46 évesen teljesítette első Boston Maratonját

A trencséni Zdeno Chára pályafutása során is Dick Hoyt teljesítményéből merített erőt.

Ahány résztvevő, annyi történet és életút kötődik minden egyes maratonfutáshoz. A hétfői Boston Maraton egyik sztárja Zdeno Chára korábbi jégkorongsztár volt, a Trencsénből induló, 24 NHL-idényt lehúzó 46 éves sportoló először teljesítette a város maratoni versenyét.

A 206 centiméter magas Chára tavaly nyáron vonult vissza a hokitól, a versenyen 33-as mezszámát meghosszabbítva, 3333-as rajtszámmal indult el, és 3:38:23 óra alatt teljesítette a maratoni távot.

Célba érkezésekor a helyi hokicsapat, a Bruins góljainál játszott indulót lehetett hallani a hangszórókból. Chára 1680 NHL-meccsének nagy részét Bostonban játszotta, a 2008–2009-es idényben a liga legjobb védője lett, 2011-ben pedig Stanley-kupát nyert a Bruinsszal (abban az évben a liga legjobb vezérének választották meg), nem túlzás a város egyik sportlegendájaként említeni.

És ha már elindult, természetesen jótékony célt is támogatott, két alapítványnak is gyűjtött a teljesítményével. Thomas E. Smith alapítványa a gerincvelősérültek életvitelének javítását segíti, míg a Hoyt Alapítványt létrehozó Dick és Rick Hoythoz személyes élmények is kötik.

Dick Hoytról a Csupasporton is írtunk, a 2021-ben elhunyt futó fiát, Ricket tolta végig a versenyeken a kerekesszékben, amivel az egész várost, az egész világot inspirálta.

„Dick és Rick Hoyt milliókra volt nagy hatással világszerte, engem nagyon motivált 2011-ben, amikor a Stanley-kupáért küzdöttünk. Értük is nyerni akartam. Az alapítványuk által ezen a maratonon tovább él az örökségük” – mondta Chára.

Még sohasem futott ilyen lassú maratont a világcsúcstartó Kipchoge – olvasson a versenyről itt!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.