A dohányzástól a Berlini maratoniig

Szabó Nóra, a világ egyik legrangosabb maratoni versenyén a 11. helyen végzett, pedig egyetemista korában túlsúlyos volt, bulizott és cigarettázott – az életmódváltás azonban eredményre vezetett.

A Margitszigeti AC 33 esztendős versenyzője, Szabó Nóra 2:31:08 órás egyéni csúcsot futva a tizenegyedik helyen végzett a világ egyik legrangosabb maratoni futóversenyén, a Berlini maratonin, ezzel teljesítette a jövő évi Európa-bajnokság szintidejét. A futónő két kiemelkedő eredménnyel melegített: az augusztusi 36. Wizz Air Budapest Félmaratonon és a szeptemberi 10 000 méteres országos bajnokságon is egyéni csúccsal győzött.

„Az utóbbi néhány hónapban rendkívül intenzív edzésmunkát végeztem az edzőmmel, az egykori kiváló futóval, Berkovics Imrével – árulta el sikerének egyik titkát a futónő, aki munkája mellett naponta egyszer edz. – Ennek köszönhetően most már a sokkal erősebb tempót is bírom. Nagyon jól felépíti a tréningeket, háromhetente tartunk kontrollfutást, amelyen versenyiramban kell futnom. A Wizz Air Félmaratont és a tízezer méteres országos bajnokságot is e szerint építettük fel.”

 

Kevesen hinnék, hogy Szabó Nóra futómúltja semmiféleképpen sem nevezhető gazdagnak, csak 23 évesen, barátnője unszolására kezdett futni.

„Tíz éve futok, és mindössze három éve van edzőm. Mostani tréneremmel két éve dolgozom együtt, és teljesen más módszereket használ, mint mások. Egyetemista koromban bulikba jártam, dohányoztam, és volt rajtam néhány kiló plusz, diákként külföldön is jártam, ahol nem feltétlenül a tanulást helyeztem előtérbe. A futás hatására azonban fogyni kezdtem, és az étkezésemre is figyeltem. Csatlakoztam egy futóklubhoz, és egyre több eseményen vettem részt. Kétezertizennégyben párosban indultam az Ultrabalatonon, amelyet később – ugyancsak párosban – meg is nyertem. Térdproblémáim miatt azonban felhagytam az ilyen hosszú távokkal.”

 

Jól sikerült felkészülésének köszönhetően magabiztosan vágott neki a berlini megméretésnek, de egy kellemetlenség némileg beárnyékolta a versenyét.

„Rossz előjelekkel indult a verseny, a cipő feltörte a lábam, és úgy volt, nem állok rajthoz. Végül nekivágtam, de harmincöt kilométernél újra éreztem a fájdalmat, amelyet a körmöm alatt keletkezett vízhólyag okozott.

Az elejétől fogva tudtam, ha tartom az iramot, meglesz a 2:32-es Eb-szint. Szerencsére végig tartottam a tempómat, bár harmincöt és negyven kilométer között kissé elment az erőm, meg is csúsztam húsz másodperccel. Nagyon fújt a szél, ami sokat kivett belőlem. Az utolsó két kilométerre aztán összekaptam magam, a táv második felét hét másodperccel gyorsabban teljesítettem, mint az elsőt.”

Szabó Nóra 2:31:08 órás ideje alig két perccel marad el Földingné Nagy Judit 25 évvel ezelőtt – szintén Berlinben – elért 2:28:50-es magyar csúcsától, így azt gondolnánk, adja magát a következő feladat.

„Ez az a két perc, amelyet nagyon nehéz ledolgozni. Még a mostaninál is erősebb tempókat kellene futnom, illetve a félmaratoni és a tízezer méteres távon is gyorsulnom kellene. Egyelőre nem az országos csúcs megdöntése a cél, bár jó lenne hamarosan 2:30 körüli időeredményt elérnem. Az edzőm képesnek tart rá, így valószínűleg erre is sor kerül egyszer. Ebben az évben még szeretnék elindulni egy félmaratoni versenyen, de még nem tudom, mikor és hol.”

 

BERLINI MARATONI
NŐK
1. Gotytom Gebreslase (etióp) 2:20.09 óra
2. Hiwot Gebrekidan (etióp) 2:21.23
3. Helen Tola (etióp) 2:23.05
…11. Szabó Nóra 2:31:08

 

Fotók: Szabó Nóra/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.