Kezdjük az elején: hogyan jött az életébe a futás?
Tizenöt éve futok, heti húsz-harminc kilométerekkel kezdtem, abszolút hobbiként fogtam fel – mondta Lantos Borbála a Csupasportnak. – Mivel mindig is vonzottak az erdők és a hegyek, így a kezdetektől szinte csak terepen futok. Aztán jött egy fordulópont, amikor már túl sok időt vett el a mindennapokból, így döntenem kellett, hogy vagy komolyabb szintre emelem vagy abbahagyom. Előbbi mellett döntöttem, így elkezdtem tudatosan felépíteni a futásomat, a távokat, a szinteket, az edzéseket és a versenyeket, azóta pedig idén már a hetedik versenyidényemet kezdtem el.
Egyébként a futás miatt Egerből Felsőtárkányba költöztünk, így a kapun kilépve azonnal a Bükkben róhatom a köröket.
Említette, hogy immár a hetedik éve versenyez: mely eseményeket emelné ki?
Kétezertizenkilencben az első szlovákiai versenyemen, a Magas-Tátrában a Zöld-tavi vertikálon beleszerettem a Tátrába, azóta pedig közel negyven szlovák és lengyel vertikál- és skyrunningversenyen sikerült már dobogóra állnom. Kétezerhúszban megnyertem a szlovák, kétezerhuszonkettőben pedig a lengyel skyrunning-sorozatot, közte kétezerhuszonegyben pedig a magyar nemzeti terep sky országos bajnokságon értem el első helyezést. Szerepeltem két-két skyrunning Európa- és világbajnokságon, kétezerhuszonegyben pedig Portugáliában a tizenegyedik helyen végeztem a kontinenstornán. A magyar hegyi- és terepbajnokságot és néhány bükki megméretést kivéve szinte csak Szlovákiában és Lengyelországban versenyzek, ezeken a helyeken nagyon jelentős hagyományai vannak a skyrunningnak, vagyis a hegyi futás legkeményebb műfajának.
Jó néhány versenyen megmérette magát, melyik volt a legnehezebb?
Komplex futónak mondanám magam, az öt kilométeres nagy szintemelkedésű pályáktól egészen az ötven kilométeres, több ezer méter szintemelkedéssel fűszerezett skymaratonig megméretem magam.
A legkeményebb versenyem talán kétezerhuszonkettőben a Tátrában rendezett skymaratoni volt, ahol ötven kilométerrel és háromezerötszáz méteres szinttel kellett megküzdeni a forró nyári napon.
Továbbá megemlíteném a kétezerhuszonegyes portugáliai Európa-bajnokságot, amelyen harmincöt kilométert kellett futni háromezerötszáz méter szinttel nehezítve. De a közel száz sky- és vertikálversenyemre örömmel emlékszem vissza. Külön kiemelném Németh Csabáékat, akik rengeteget segítettek az olykor rögös úton.
Fotó: Michal Loska
Edzővel dolgozik?
Öt éve készülök edzővel, még Miro Hraskóval kezdtem, de egy éve már Peto Franóval dolgozom együtt.
Beszéljünk egy kicsit a közelmúltról, az elmúlt évéről.
Jól kezdődött, de az edzőváltás és a túl kemény téli alapozás miatt kisebb hullámvölgybe kerültem, ám az ősszel jöttek az eredmények. Tavaly a montenegrói Európa-bajnokságon a tizenhetedik helyen végeztem, a Tátra Race Run világkupán bekerültem az első tíz helyezett közé, majd érmet nyertem a Sliezsky Dómnál, a Fátrában, a Polanán, az Andrejcován, Smolnikban, a Pieninekben, valamint a lengyel hegyifutó klasszik országos bajnokságon az open kategóriában első helyen végeztem a százhuszonhat résztvevőből.
Térjünk rá akkor az idei eseményekre.
Idén februárban a Magas-Tátrában egy hét kilométeres vertikálon sikerült győznöm, majd a Bükki Kilátások harminchat kilométeres távján második lettem. Ott voltam a Bükkben, az Eged-hegyi futáson, ahol a tizenhárom és fél kilométeres távon nyertem. Itthon még részt veszek a Muzsla Trailen és a Kékes-hegyi országos bajnokságon, aztán jönnek a szokásos külföldi versenyek, köztük egy Golden Trail World Series futammal, majd remélhetőleg szeptemberben a spanyolországi skyrunning-világbajnokság.
Fotók: Lantos Borbála gyűjteménye
