Ne rángassuk a súlyokat! – egyedül építette fel magát a nulláról a vb-címekig

Fekete Bálint versenyzőként és edzőként is jelentős célokat tűzött ki maga elé, a szintén a fitnesz világában mozgó barátnőjével karöltve érnének el nagy sikereket.

Rengeteg sportágat kipróbált gyerekkorában. Mindig fontos szerepet játszott az életében a sport?

A szüleimnek köszönhetően mindig is fontos volt nekem a sport, és amit űztem, abban a legtöbb esetben versenyeztem is – mondta Fekete Bálint a Csupasportnak. – Az úszással kezdtem, majd jött a küzdősport és az atlétika, valamint a katonai ügyességi versenyek. Mondhatom, hogy rendre jól szerepeltem, jó volt a testfelépítésem és robbanékony voltam. Aztán egyre kevesebb lett a szabadidőm, tanultam, jogosítványt szereztem és dolgoztam is, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek egy konditerembe. Nem tudtam, hogy mit akarok, de egy idő után azt vettem észre, hogy erős vagyok és jól is mennek a gyakorlatok. Először az erőemelésben kezdtem el gondolkodni, az országos bajnokságon második lettem, de az ízületeimnek nem tett jót, így a testépítés felé fordultam és azzal kezdtem foglalkozni, hogy minél esztétikusabb formát építsek fel magamnak.

Sosem jártam edzőhöz, mindent magamtól tanultam meg, külföldi profi edzők munkásságából fejlesztettem a tudásom, és itthon igyekeztem alkalmazni őket. Sajnos az a tapasztalatom, hogy testépítésben itthon nagyon le vagyunk maradva Nyugat-Európához képest, az ottani tudás összehasonlíthatatlan az itthonival. Nálunk még mindig a kétezres évek elején járunk…

Utánajártam, tanultam, rengeteget olvastam, és összeraktam magamnak a diétát és az edzéstervet. Szerencsére sikeresnek mondható az erőfeszítésem, ugyanis szép eredményeket értem el. Lépésről lépésre haladtam, de komoly alaptudásom lett, amit immáron edzőként is tudok kamatoztatni.

Említette, hogy szép eredményeket ért el versenyzőként. Mit lehet tudni ezekről?

Kétezertizenkilencben vettem részt az első versenyen, azóta minden évben legalább egy, de előfordult, hogy két szezont is megcsináltam. A testépítés hosszú távú befektetés, türelmesnek kell lenni, és várni, hogy az izomzat felépüljön. Egy kezdőnél sokkal jobban látszik a fejlődés, mint egy haladónál. Előfordul, hogy valaki egy évig építkezik, de olyan is, aki egy év alatt két szezont is megcsinál, bár ilyenkor előfordulhat fizikai és mentális kimerültség. Kétezertizenkilencben juniorként indultam több nemzetközi versenyen, ám a Fitparádé volt a legnagyobb, ahol a második helyet értem el. Ezt követően folyamatosan fejlődtem, a versenyeken rendre a dobogón végeztem. Kétezerhuszonkettőben a spanyolországi világbajnokságon Man’s Physique kategóriában második és harmadik helyet szereztem, amire egyáltalán nem számítottam. Ez akkora élmény volt, hogy nem is tudom elmondani.

Korábban az volt a célom, hogy Európa- vagy világbajnokságon a színpadra állhassak, ha ott vagyok, nem érdekel a helyezés, ám ennek ellenére kiemelkedő eredményt értem el. Láttam, hogy van keresnivalóm, ebből még többet is ki lehet hozni, így rátettem még egy lapáttal.

Kétezerhuszonháromban visszatértem Spanyolországba, és Man’s Physique kategóriában két aranyéremmel zártam a világbajnokságot. Ráadásul Man Athletic Bodybuilding Easy kategóriában bronzérmes lettem, míg a hab a tortán a profik közötti Man’s Physique Pro kategóriában elért második helyezésem. Utóbbi kategóriában valódi profik voltak az ellenfeleim, erre más súlyhatárok vonatkoznak, elképesztően színvonalas a verseny mindig. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy a profik között második helyezett leszek, ez volt pályafutásom csúcsa. A teljesítményemnek köszönhetően a szövetségtől profi kártyát kaptam, ami új fejezetet nyitott a pályafutásomban. Ebben az évben a vb-re való felkészülés keretében Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában is versenyeztem, ahol remek eredményeket értem el.

És mi a helyzet az edzősködéssel?

Négy éve Pápán kezdtem egy teremben, sok embernek tudtam segíteni az étkezéssel és edzéssel kapcsolatban. Az év eleje óta már Győrben tartok edzéseket, kezd kialakulni a vendégköröm, de még szívesen várok sportolni vágyókat. Azt vallom, hogy mindig a legtökéletesebbre kell törekedni, mindig a maximumot kell kihozni az aktuális mozgásformából. A sportoló ne rángassa a súlyokat, a gyakorlatok szép kivitelezésére törekedjen, és persze fontos a sport szeretete. Csak akkor tudunk szép eredményeket elérni, ha szeretjük azt, amit csinálunk. Ezt próbálom minden vendégemnek átadni.

Milyen célokat tűzött ki maga elé versenyzőként és edzőként?

Ami a versenyzést illeti, mindig túl akarom szárnyalni magam, mindig feljebb akarok jutni. Ha ez sikerül, akkor elégedett vagyok. Irreális célokat nem szeretek kitűzni magam elé, csupán mindig feljebb szeretnék kerülni. Azért dolgozom keményen, hogy a WABBA profi szövetség versenyein minél jobb eredményeket tudjak elérni. A barátnőm is ebben a világban mozog, vele együtt, egymást támogatva lépnénk előre, közös célunk, hogy személyi edzőként minél több emberrel ismertessük meg a testépítésben rejlő értékeket.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hazánk legjobb maratonistájával is találkozhatunk Csongrádon
Sisakot fel!
Továbbra is terepultrafutó, de az aszfaltos maratonik sokat segítenek céljai elérésében
Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.