Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

A hegymászó Varga Csaba április 6-án elindult Tibetbe, hogy feljusson a Sisapangma 8027 méter magas főcsúcsára, amelyen még nem álltak magyarok.

Varga Csaba az elmúlt több mint egy évtizedben a világ tizennégy legmagasabb csúcsából hatra jutott fel a Himalájában, ezzel jelenleg ő a legtöbb nyolcezrest meghódító élő magyar hegymászó, a legsikeresebb a 2013-ban a Kancsendzöngán elhunyt Erőss Zsolt.

A 42 éves nagyváradi mászó tavaly a 8126 méter magas Nanga Parbatra jutott fel Pakisztánban, szokása szerint mesterséges oxigén és serpák segítsége nélkül. Korábban elmondta, hogy nagyon vonzza a legmagasabb csúcs, a 8848 méter magas Mount Everest, és már többször próbálkozott is a megmászásával, ezúttal úgy döntött, a legkisebb nyolcezresre, a 8027 méter magas Sisapangmára indul, amelynek legmagasabb pontján még nem álltak magyarok.

Több honfitársunk is próbálkozott már vele, az 1987-es, első magyar nyolcezres expedíció tagjai közül előbb Nagy Sándor és Ozsváth Attila, egy hétre rá pedig Vörös László, Várkonyi László, Csíkos József és Balaton Zoltán érte el a 8008 méter magas Central Peaket, de a főcsúcsra vezető gerincen már nem indultak tovább. Sokáig egyébként nem volt biztos, meddig jutottak.

Hosszú szünet után 2013-ban is volt egy sikeres magyar próbálkozás, de Lesták Erzsébet szeptember 26-án serpa mászótársával szintén az említett mellékcsúcsot érte el, a rosszabbra forduló idő és a nagy hó miatt ő sem vállalta a további, nagyon kockázatos mászást.

„Ez már a tizenegyedik év, hogy nyolcezres expedíción veszek részt, idén a cél a Sisapangma, amelyre magyar hegymászó eddig még nem jutott fel, én szeretnék lenni az első, akinek ez sikerül” – mondta Varga Csaba az M1 Ma este című műsorában.

A hegymászó április 6-án indult el Budapestről Nepál fővárosába, Katmanduba, ahonnan néhány nap után csapatával együtt autóval folytatják az útjukat Kínába. A tervek szerint három-négy nap alatt érik el az 5000 méteres magasságban fekvő alaptábort, és az akklimatizáció után, május elején kezdheti meg Varga a csúcstámadást.

VARGA CSABA EDDIGI SIKERES NYOLCEZRES MÁSZÁSAI

  1. Gasherbrum II (8035 m) – 2013. július 21.
  2. Broad Peak (8051 m) – 2014. július 21.
  3. Manaszlu (8163 m) – 2017. szeptember 27.
  4. Gasherbrum I (8068 m) – 2019. július 19.
  5. Dhaulagiri (8167 m) – 2021. október 1.
  6. Nanga Parbat (8126 m) – 2023. július 2.

Varga Csaba expedíciójáról a Hazajáró Facebook-oldalán olvashatnak friss híreket.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.