A görögországi versenyek motiválják igazán

Balázsiné Boros Linda két fő versenyt jelölt ki magának, jelenleg ezekre készül nagy erővel.

Nézzünk visszafelé egy kicsit: milyen volt az előző éve?

Még egy kicsit visszább mennék az időben, egészen a kétezerhuszonkettes Spartathlonig – mondta Balázsiné Boros Linda a Csupasportnak. – Miután teljesítettem a görög versenyt, kevés esélyt láttam arra, hogy ismét bekerüljek sorsolással, így kétezerhuszonhármat felkészülési esztendőnek szántam az idei versenyszezonra. Tavaly nem jelöltem ki fő versenyt, az edzőmmel azt akartuk megnézni, hol is tartunk, mire vagyok képes sorozatterhelés alatt.

Ezek alapján sok versenyen volt ott. Mire jutottak?
Az első megméretésemre tavasszal Martonvásáron került sor, és remekül sikerült a tizenkét órás verseny. Ezt követően az Ultrabalatonon vettem részt, ahol egyéni csúcsot futottam, végig egyenletesen tudtam haladni. Azonban azt érzem, hogy maradt benne, tudnék javítani az időeredményemen. A nyárra azt tűztük ki, hogy másfél hónapon belül minél több kilométer legyen a lábaimban, így júliusban és augusztusban ott voltam az Ultra Tisza-tó százharminc kilométeres távján, a szintén százharminc kilométeres Ultra Lupa-tó eseményen, illetve a Suhanj!6-on is. A végére rendesen elfáradtam, de ez is volt a cél. Illetve az ősz végére szerettünk volna egy hosszabb távot, így az év végén még teljesítettem a privát Ultrabalatont. Amit elterveztünk, azt végrehajtottuk, voltak hibák, amiket ki kell javítani, de összességében azt láttuk, hogy jó az alap, így motiváltan vághattam neki az idei évadnak.

A felkészülési időszakban jár – hol tart?

Jól érzem magam, de természetesen a csúcsforma még odébb van. Amikor végiggondoltuk a kétezerhuszonnégyes terveket, az volt a legfontosabb, hogy olyan célokat tűzzek ki, amelyek igazán motiválnak.

Térjünk is rá az idei céljaira: miben találta meg a motivációt?

Valamiért engem a görög versenyek motiválnak, mint például a Spartathlon és a dupla változat, az Authentic Phidippides Run. Sajnos a napokban jelentették be, hogy utóbbit nem rendezik meg többet, szomorú vagyok, mert ez lehetett volna az egyik fő versenyem idén. Így a Spartathlon mindenképpen tervben van, de tavasszal felkészülés gyanánt kinéztem egy másik görög aszfaltos versenyt. Remek lenne görög terepen, görög klímában készülni, éppen ezért a tervek szerint a kétszáztizenöt kilométeres Euchidios Athloson elindulok, amely jó kis szintes erőpróbának ígérkezik. Közel lesz az Ultrabalatonhoz, így idén nekem az kimarad. Összességében mindkét fő versenyem Görögországban lesz, az egyik tavasszal az Euchidios Athlos, a másik ősszel az Authentic Phidippides Run megszüntetése miatt a Spartathlon.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.