A tűzzel és a kilométerekkel is küzdenek

Hat spanyol tűzoltó elhatározta, hogy nekivág a kétszáz kilométeres Garmin Team Trailnek. A spanyol viadal több szempontból is hasonlít az Ultrabalatonra, hogy mást ne mondjunk, itt is kulcsszerep jut a csapatmunkának.

 

Ami nekünk az Ultrabalaton, az a spanyoloknak a Garmin Team Trail. Vagy legalábbis valami hasonló. A különbség, hogy itt nem tó körül, hanem hegyen zajlik a verseny, legfeljebb 36 óra leforgása alatt kell teljesíteni a kétszáz kilométeres távot. Az egyéni indulás mellett lehetőség van két-, három-, négy-, hat- és nyolctagú csapatok indulására is.

Vagyis akárcsak az Ultrabalatonon, itt is a csapatépítő erő, a közösségi élmény a verseny legnagyobb vonzereje. Alighanem ez motiválta azt a hattagú, tűzoltókból álló csapatot is, amely az idén először vág neki a harmadszor megrendezésre kerülő, vagyis egyelőre gyerekcipőben járó viadalnak.

„A hétköznapokban is kollégák vagyunk, hozzászoktunk, hogy csapatként dolgozunk és szeretjük is, úgyhogy nem titok, ez vonz leginkább minket ebben a versenyben” – mondták.

Azt is hozzátették, hogy egyikük sem profi futó, vagyis az elsődleges cél, hogy teljesítsék a 200 kilométeres távot, és élvezzék a versenyt. Lám, még egy párhuzam az Ultrabalatonnal: bár fontos a helyezés és az időeredmény is, a legtöbben elsősorban az élmény miatt vágnak neki a viadalnak.

És hogy mitől tartanak a leginkább? A kevés alvástól, na meg a felelősségtől, mert még szép, hogy mindenki szeretné a legjobbját nyújtani, hogy ezzel is a csapat segítségére legyen.

Persze azért a spanyol tűzoltók sem bízzák a véletlenre, a nehéz szakaszokon a legjobb edzettségi állapotú kollégák fognak futni. Mégsem ez lehet a legnagyobb erősségük.

„Ami kiemel minket a mezőnyből, az a csapatszellem. Nap mint nap együtt dolgozunk, sokszor nagyon nehéz helyzeteket kell megoldanunk, ráadásul a munkán kívül is összejárunk, és gyakran szervezünk közös programokat, ami még inkább összekovácsol minket.”

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úszás után ultrafutás – bemutatjuk a Spartathlon kajmán-szigeteki indulóját
Ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát
Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra
A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.