Ausztria tájai csábították futásra a Walser Ultra teljesítőjét

Imecs Ádám egy munkalehetőség miatt költözött ki a szomszédos országba, ahol beleszeretett a terepversenyekbe.

A Vorarlbergben élő Imecs Ádám négy évvel ezelőtt kezdett el futni életmódváltás és fogyás céljából. A téli, futópados kocogások után 2018 tavaszán fogta magát, és kiment a természetbe mozogni. Ahogyan teltek a hetek és hónapok, úgy nőtt a távolság, és úgy kapott rá az ízére, ami azóta a szenvedélyévé vált. Olyannyira, hogy az első terepfutása után két hónappal be is nevezett egy huszonkilenc kilométeres versenyre.

„Ekkor még nem gondoltam bele, mire vállalkoztam, de vitt a lelkesedés, és úgy gondoltam, bedobom magam a mély vízbe, hogy lássam, mire vagyok képes – meséli Imecs Ádám. – Mivel a közelben lakom, felkészülésként elkezdtem ismerkedni az útvonallal, és bejártam az egyes szakaszokat a hegyen. A versenyen magamhoz képest egész jól teljesítettem. Végig terepen, csodálatos hegyekre vitt fel a verseny, ekkor tapasztaltam meg igazán, hogy milyen szép környezet vesz körül. Szinte sokkolta a szervezetemet, mégis legyőztem a szinteket és sikerült végül célba érnem. Ahogy teltek a napok és a hetek, úgy egyre szebbek lettek az emlékeim.

Igazából ez indította el bennem a terepfutás iránti szerelmet. Utána már tudatosan kerestem a magashegyi utakat, és a szabadidőmben eljárkáltam mindenfelé.”

Ádám egy munkalehetőség miatt költözött ki Ausztriába, és igazából ennek a környezetnek is köszönheti, hogy elkezdett futni. Odahaza korábban biciklizett, és alkalomszerűen nagyobb túrákra is ment, így az állóképessége már megvolt a futáshoz. A fent említett első versenye mellett az első terepmaratonija maradt még emlékezetes, amikor is betegségből lábadozva teljesítette az 1500 méter szintkülönbséggel járó 42 kilométeres távot.

„A verseny előtti napokban napszúrást kaptam, még az indulás előtti éjszaka is hőemelkedésem volt. De mivel egyrészt a születésnapomon volt a rendezvény, másrészt ez lett volna az első maratonim, semmiképpen sem akartam lemaradni róla. Szerencsére másnapra kicsit jobban lettem. Úgy voltam vele, hogy elindulok, legfeljebb kiszállok. Végül sikerült megcsinálnom, igaz, nem voltam a legjobb állapotomban, de büszkeséggel tölt el, hogy ilyen áron is teljesítettem.”

Nagy élmény volt Ádámnak az izraeli sivatagi maratoni is, ahol a sziklás-murvás részek mellett puha homokban is kellett haladni. De nem csupán terepen, aszfalton is szokott maratonit futni, az egyik legjobb eredményét Münchenben érte el, ahol 3 óra 30 perces idővel végzett.

Legutóbbi megméretésére, a Walter Trail Challenge-re július utolsó hétvégéjén került sor.

Az esemény első napján egy 15 kilométeres útvonalat futott le a hegyekben, majd másnap jött az igazi kihívás, a 63 kilométeres, közel 3900 méter szintkülönbséges ultratáv.

„Erre a versenyre igazából már három éve készülök, mivel a járványhelyzet miatt két éven át nem rendezték meg. Úgyhogy volt időm bőven felkészülni. A pálya kilencvenöt százalékát az edzéseim során szakaszokban már bejártam, így tudtam, mire számítsak, ez nagy előny volt. Ahogy közeledett a rajt, kicsit elbizonytalanodtam, hiszen ennyit, ekkora szinttel még sose futottam le egyben. De amikor elindult a mezőny, már nem foglalkoztam semmivel, csak mentem előre. Voltak eléggé mászós, drótköteles pályaszakaszok is, ott a biztonság volt a cél, nem is figyeltem a tempóra. Aztán tizenöt kilométer után egy enyhén lejtős, kavicsos úton estem egy nagyot. Itt kicsit elbizonytalanodtam, de elértem a következő frissítőállomásig, ahol az orvosi stáb ellátott, meglepődésemre még egy kavicsot is kiszedtek a könyökömből. A frissítés után továbbindulva sikerült helyre rázódnom, a térdem kicsit fájdogált időnként, de amúgy teljesen jól ment. Negyven kilométer után egyre jobban kezdtem érezni a lendületet, jólesett nagyon, fogytak a kilométerek, fáradhatatlanul törtem előre – meséli az élményeit. – A verseny tehát összességében jól sikerült, a szervezés is kiemelkedő volt.

Ami még érdekesség, hogy bár magyarok nem szoktak itt indulni, mégis egy magyar hölgy, Wermescher Ildikó lett az első a nők közt az ultratávon, ami nem semmi eredmény, ezúton is gratulálok neki.”

Terveiről Ádám elmondta, hogy a jövő héten újabb ultrát fut, ahol a korábbi idején szeretne majd javítani. Városi maratonikat is tervez, de ez attól is függ, mikor merre utaznak. Távlati célja, hogy egyszer a Balatont is körbefussa, de ezt jelenleg még nehezen tudja elképzelni. A hazai terepviszonyokkal, a magyar tájak szépségeivel is ismerkedik, mikor itthon vannak a párjával, a Kéktúra útvonalait szokták bejárni hol túrázva, hol futva.

„A terepfutás számomra a legnagyobb a kikapcsolódás. Mikor fent vagyok a hegyekben, megnyugszik a lelkem. A legjobb, hogy csak kimegyek, és válogathatok az útvonalak közül. Akkora szabadságérzetet ad, amit nem is lehet elmondani, csak az érzi, aki kint van a terepen és űzi ezt a sportot.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.