Bódis Tamás dobogós helyről állt ki, az Európa-bajnok egy korábbi duci krupié

Nagyon sokáig nagyszerűen alakult nekünk a veronai 24 órás ultrafutó Eb, de aztán jött az egészségügyi probléma.

Szegény Bódis Tamás!

A legjobb magyar hosszútávfutó, aki korábban a Spartathlonon is győzött, néhány héttel ezelőtt, a berlini 100 kilométeres világbajnokságon sokáig remekelt, ám a táv utolsó harmadában lelassult, így a 18. helyen végzett. Mint utóbb kiderült, egy korábbi betegség miatt nem úgy sikerült a záró 30 kilométer, ahogy remélte, de egy héttel később elindult a Szőlőskör 50 kilométeres versenyén, amelyen országos csúccsal nyert.

Így bizakodva várhatta a veronai 24 órás Európa-bajnokságot is. Bár eleinte nem úgy tervezte, hogy valamennyi eseményen ott lesz, végül három hét alatt a harmadik brutális erőpróbájára készült.

Aligha ilyen időt reméltek a futók az Eb kezdetén, hiszen szombat délelőtt szakadó esőben kezdték meg az egynapos körözést. Volt, akit nem zavart a hirtelen jött áldás, és szokásos nyári futócuccában indult neki az elképesztő távnak, nem kevesen voltak azonban olyanok is, akik alaposan beöltözve, adott esetben tetőtől talpig vízálló lepelbe burkolózva rajtoltak.

Bódis Tamás rövid videóban jelentkezett be a verseny előtt a közösségi oldalán. Elmondta, hogy a pálya egyáltalán nem könnyű, a mintegy másfél kilométeres kör kisebbik része atlétikai futópálya, a nagyobbik pedig műút, azonban egy kis emelkedő, továbbá éles forduló is nehezíti a futást. Sok kiváló futó található a mezőnyben, úgy érzi, legalább 275 kilométer kell majd a dobogóközeli helyezéshez.

Az már a verseny elején valószínűnek tűnt, hogy itt nem nyerhet más, mint egy korábban borzasztóan duci pasas, akinek évekig csak az jelentette a sportolást, hogy osztóként dolgozott a kaszinóban, töltötte magába a sört, és a biztonság kedvéért még cigizett is.

Na, ő Aleksandr Sorokin, aki kicsit kikupálódva mára a legjobb ultrás a világon, s nemrég itt, a Csupasporton is mesélt a rögös kezdetekről. A litván futó elképesztő tempót diktált, sorra verte a köröket a mezőnyre. Bódis is az élmezőnyben futott, szép lassan, de annál biztosabban előzte meg vetélytársait: hetedik, hatodik, ötödik, majd este nyolc órára negyedik hely lett a kiegyensúlyozott teljesítmény jutalma, végül kisvártatva már a második-harmadik helyen futott, körelőnnyel a többiekkel szemben. Úgy tűnt, hacsak nem történik valami nagy baj, a dobogó biztos lehet.

De történt… Vasárnap reggel, alig három órával a vége előtt érezte úgy, hogy valami nincs rendben, nagyban csökkent az energiabevitele, így nagy fájdalmára – az egészségét megőrzendő – fel kellett adnia a versenyt. Így is 248.6 kilométerrel zárta az Eb-t, ami rendkívüli teljesítmény. Ekkor már nem minden magyar futó volt versenyben. Mihalik Norbert sokáig a legjobb húszban haladt, ám félidőben neki is ki kellett állnia, 143.3 kilométerig jutott, hajszálra ugyanolyan eredménnyel, mint Bajzáth Gergely, míg Tihor Csaba 99.1 kilométert teljesített.

Eső után: pirosban a háttérben a három magyar hölgy, mögöttük 63-as rajtszámmal Bajzáth Gergely

Sorokin négy évvel ezelőtt, a temesvári Európa-bajnokságon is majdnem ilyen erősen kezdett, jókora fölénnyel vezetett, ám nagyon visszaesett, végül harmadik lett. Most nem akart így járni, a félidőben már 12 körös, azaz 18 kilométeres volt az előnye az üldözőkkel szemben, és ez vasárnap hajnalra, majd kora délelőttre sem csökkent, 318.8 kilométeres eredménnyel győzött. Második a lengyel Andzrej Piotrowski, a harmadik az olasz Marco Visintini. Beda Szabolcs a 19. helyen végzett 256.2 kilométerrel, Drexler Gábor eredménye 230.3, Simon Györgyé 204.4 kilométer.

Aleksandr Sorokin ismét örülhetett

A nők között szombat éjszaka némi meglepetésre a cseh Radka Churanová és az ukrán Olena Sevcsenko harcolt az első helyért. De 24 óra alatt nagyon sok minden történhet, az addig kényelmesen futó nagy esélyes, a temesvári győztes Patrycja Bereznowska erősített, és ha nem is nagy különbséggel, de győzött 254.7 kilométerrel. A második helyen a francia Stéphanie Gicquel, a harmadikon a temesvári bronzérmes, a lengyel Malgorzata Pazda-Pozorska végzett. A legjobb magyar hölgy Zétényi Szvetlana volt, a 227.2 kilométer a 19. helyet jelentette, Horn Zsanett 215, Cseke Lilla 158.6 kilométerig jutott.

(Az eredmények nem hivatalosak, egyelőre a csapatversenyről sincs hivatalos információ.)

Fotók: Lupatotissima/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az akaratos testnevelő tanártól a mallorcai maratonin át az ultratávokig
Fejlámpa, esőkabát, napszemüveg és társaik – kötelező kellékek az őszi túrákhoz
Csécsei Zoltán: Elindultam a lejtő aljáról!
A magyarok közül ki futhatja a legjobb időt a Spartathlonon?
A túrával összekötött csapatépítés összehozza a kollégákat

Videók

Kell egy kis testmozgás a délutáni kávé után: fociőrült kolléga az irodában
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Még hogy a bázisugrás nem versenysport? Itt a bázisfutás!

Hegymászás

A hegymászás hőskora: elsőre rögtön tíz magyar jutott fel egy nyolcezres csúcsra
Két hegymászó halálos balesetet szenvedett a Magas-Tátrában
Szombat óta nem találják a Hochkalteren eltűnt 24 éves hegymászót

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.