Búcsúzik a kedvelt magyar futóverseny királykategóriája

Aki 160 kilométert szeretne futni a szekszárdi viadalon, az idén még megteheti, de jövőre marad a két rövidebb táv.

A Korinthosz az egyik legnépszerűbb, igazán különleges hangulatú futóverseny. Márkus Öcsi évről évre színvonalas eseményt szervez – így lesz ez 2023-ban is, azonban fájdalmas hír a Korinthosz kedvelőinek, hogy – mint kedden kiderült – vélhetően nem rendezik meg többször az esemény leghosszabb, 160 kilométeres versenyét.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy a K160 ikonikus versennyé vált a hazai ultratávú rendezvények között. Nehéz szívvel engedjük el, de a jelenlegi helyzetet figyelembe véve nem tudjuk ilyen színvonalon a jövőben megrendezni. Egy bizonyos minőségtől és szolgáltatástól pedig nem kívánunk visszalépni. Terveink szerint jövő évtől a versenyt két távon lehet teljesíteni, az ismert K40 és K80-as versenyszámokban” – olvashattuk a szomorú sorokat a Korinthosz Facebook-oldalán.

A két rövidebb távon tehát jövőre is lehet indulni, de a királykategória rengeteg futónak fog hiányozni. Aki pedig utoljára szeretne futni 160 kilométert a szekszárdi indulással augusztus 4-én, még jelentkezhet a versenyre.

Januárban Márkus Öcsi még derűlátóan nyilatkozott az idei Korinthoszról a Csupasporton, de mára eldőlt, a tizedik, jubileumi kiírás bizonyos szempontból a búcsú is, legalábbis a 2018 óta létező K160 búcsúja.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme
BMX: célkeresztben az Európa-bajnokság és az olimpia
Három gyakorlat, amely kötelező a megfelelő bemelegítéshez

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.