Csonthártyagyulladás és gyomorvérzés után is mosolygósan futná le a 246 kilométert

A Csupasporton interjúkkal vezetjük fel az Athén–Spárta távon rendezett, 246 kilométeres Spartathlont, ezúttal a negyedik teljesítésére készülő Vajda Zoltán szólal meg, s elmondja, miért van benne hiányérzet a legendás versennyel kapcsolatban.

Rutinos Spartathlon-teljesítőként most is ott lesz a görög versenyen. Milyen érzésekkel készül a nagy útra?

Már három alkalommal sikeresen teljesítettem a versenyt, ám legutóbb 2015-ben indultam, úgyhogy van bennem izgalom most is, nagyon várom már az idei Spartathlont – mondta Vajda Zoltán a Csupasportnak. – Van hiányérzetem, ugyanis az első alkalommal csonthártyagyulladással küzdöttem, a verseny után két hétig gipszben volt a lábam… A következő két teljesítésen pedig egyaránt gyomorvérzésem volt. Ami érdekes, mindkét alkalommal száznegyven kilométernél szinte méterre pontosan ugyanott jött elő a gond.

Ijesztően hangzik, de az ultrafutás világában nem szokatlan probléma, a nehéz ételek a gyomornyálkahártya irritációját okozzák.

S bár nem úgy, ahogy elterveztem, mindegyik alkalommal befejeztem a versenyt. Akkoriban még a paleoétrendet követtem, ma már vegán vagyok, így bizakodom – tudom ugyanis, hogy a nem megfelelő érkezés miatt jöttek elő a problémák, és most már van jól bevált módszerem. Jelenleg olyan táplálékkiegészítőt használok, amely remekül bevált nálam.

Mire fog gondolni száznegyven kilométernél? Nem jön elő a kellemetlen emlék, nem hátráltatja majd?

Nem hiszem, hogy bármiféle görcsösséget éreznék majd azon a szakaszon, inkább mosolyogni fogok.

Amúgy pontosan tudom, merre járok majd, arrafelé ugyanis az egyik ház falában csap van, ott mosakodtam meg mindkét évben, szóval rendesen belém égett az a környék.

Ha valaki, akkor ön biztosan el tudja mondani, miért olyan különleges a Spartathlon.

Csaknem négyszázan vesznek részt a versenyen, a tömeg egyszerre rajtol, fergeteges hangulata van a történelmi futásnak. Nincs olyan ember arrafelé, aki ne lenne tisztában vele, miért futnak ennyien, s hogy mit jelent a Spartathlon azoknak, akik a világ minden szegletéből Athénba utaznak, hogy megpróbáljanak eljutni Spártáig.

A legmeghatóbb élményem az volt, amikor száztíz kilométernél beértem egy völgybe, ahol egy nyolcvan év körüli idős hölgy kapált, és amikor meglátott, letette a kapát, és megtapsolt. Nekem ez a Spartathlon.

Mindenki tudja, mi ennek a versenynek a lényege, fontos a helyieknek a hagyomány megőrzése.

Milyen formában van?

Ha egy hónappal ezelőtt beszélünk, azt mondom, életem legjobb formájában vagyok, ám most… Sajnos a közelmúltban a bal oldali farizmom meghúzódott, emiatt több mint tíz napot ki kellett hagynom. Annyiból jókor jött a gond, hogy így biztosan nem futom el az elejét. Sokan ugyanis megnyomják a tempót a rajt után, ám amennyivel gyorsabb valaki az elején, annyival lassabb lehet a végén… Elterveztem a tempón, megpróbálom végig tartani. A sok-sok évnyi ultrafutás tapasztalata nem tűnik el nyomtalanul, az ember szervezete is felkészült már a hosszú távra, bízom benne, hogy a néhány nap kihagyás nem okoz problémát.

Milyen célokat tűzött ki maga elé?

A lényeg, hogy a verseny után elmondhassam, nem maradt bennem hiányérzet. Meglátjuk, milyen időeredményt érek el, a futásom sok mindentől függ.

Ismerem a nehézségeket, Spárta előtt, százkilencvennyolc kilométernél jön az igazi hullámvasút: negyven kilométeren keresztül fel-le szaladgál az ember, ha az a szakasz jól sikerül, minden rendben lesz. A Spartathlonon addig csak felvezetésről beszélhetünk, a verseny csak ott kezdődik igazából.

Szeptember 30-án rajt Athénban: 246 kilométer színes cipőben…

 

Jelen állás szerint 23 magyar futó lesz ott az idei Spartathlonon: Evetovics-Balla Hajnalka, Fogarasiné Veres Krisztina, Földi Zsuzsanna, Máté Mónika, Zétényi Szvetlana, Bazsó Tibor, Boros Richard, Cserpák Tamás, Csingár István, Erős Tibor, Gáspár Péter, Horváth Péter, Horváth Tamás, Mihalik Norbert, Nemes László, Prantner Gábor, Rottler Zoltán, Simon György, Simonyi Balázs, Szekeres Tibor, Toldi Péter, Vajda Zoltán és Virág Pál vág neki a 246 kilométernek. Cikkünk főszereplője, Vajda Zoltán – ha kitart a korábbi megszokott, a képen is látható lábbelije mellett – az egyik legnépszerűbb márka futócipőjében teljesíti a távot, mégpedig úgy, hogy ugyanabból a típusból két eltérő színű lesz a lábán. A rajt szeptember 30-án, szombaton magyar idő szerint reggel hat órakor lesz Athénban az Akropolisz lábánál, a leggyorsabb futók pedig vasárnap hajnalban érnek Spártába, hogy megérintsék Leonidász király szobrának talapzatát. Sok-sok dobogós helyezés mellett magyar győzelmek is születtek a Spartathlon dicső történetében, a nőknél Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben, Maráz Zsuzsanna 2018-ban és 2019-ben, az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin 2015-ben végzett az élen, a férfiaknál Bogár János 1991-ben, Bódis Tamás pedig 2019-ben lett első.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.