Egymilliós díjazás, választékos frissítés, eső – ilyen volt az új Piros 85

Új szervezőcsapat rendezte meg a két év szünet után visszatérő eseményt.

Miért vállalták el a Piros 85 szervezését?
Azért vágtunk bele, mert hittük, hogy a meglévő és az új kapcsolatokat megfelelően ki tudjuk használni, és versenyképes eseményt tudunk létrehozni – nyilatkozta a Csupasportnak Tóth Tamás, a Watchman Group értékesítési vezetője. – Úgy érzem, a novemberi verseny alapján elmondhatom, hogy sikerült a Piros szellemiségét modern köntösben létrehoznunk.

Mekkora sikere volt két év kihagyás után, immár az önök szervezésével a Piros 85-nek?
A klasszikus távon nyolcvanegyen, a maratonin huszonhatan indultak, és tizenöt öttagú csapat vett részt a versenyen. A táv nyolcvanöt kilométer hosszú, nem egyszerű mindent megszervezni, próbáltunk logisztikailag mindenre felkészülni. Az időjárásra sajnos nincs ráhatásunk, egy kis zivatar el is kapott minket kora reggel, ám napközben kitűnő futóidő volt, majd késő délután esőt és szelet kaptunk. A futók, valamint a frissítő- és ellenőrzőponton mindenki helytállt. Hat frissítőpontot, több ellenőrzőpontot- és egy rajt-cél helyet kellett felépíteni. Úgy gondoljuk, sikeres volt a verseny szervezése, újdonság volt az öttagú váltó és a maratoni táv.

Idén nem vettük külön a futókat és a túrázókat, egy meghatározott szintidőn belül kellett teljesíteni a távot, s a régi tizenöt órát kitoltuk hárommal, így egy erősebb gyaloglással is be lehetett érni ez idő alatt. Nincs terepfutás, nincs teljesítménytúra, a mi esetünkben Piros 85 van.

A tapasztalatok alapján miben kell jövőre változtatni?
Elsősorban abban, hogy még ennél is gördülékenyebben menjen a logisztika. Továbbá az élő követésen szeretnénk javítani, minden más fejlődött a korábbi rendezésekhez képest. Ami a díjazást illeti, ez volt Magyarország egyik legjobban díjazott terepeseménye, több mint egymillió forint értékben kaptak vásárlási utalványt a versenyzők. Fontos újítás, hogy korszerű rendszerünknek köszönhetően néhány órán belül több ezer fotó közül mindenki megtalálhatta azokat, amelyeken ő szerepel, így elég rövid időn belül hozzájuthatott a versenyen készült fotókhoz, melyeket szabadon felhasználhatott. A nemzetközi kommunikációban is fejlődünk kell. A szalagok időben történő leszedésére is jobban oda kell figyelnünk a jövőben, hiszen a versenyszervezők az erdőt csak kölcsönkapják, úgy kell visszaadnunk, ahogy „átvettük”. A jövő évi versenyre már kész van az új logó, az éremterv, és nagyon sok újdonsággal készülünk azoknak a nevezőknek, akik bizalmat szavaznak nekünk.

Sok eseményen a frissítést kritikaként emlegetik. Önök hogyan oldották ezt meg?
Különlegességekkel készültünk, a Hammer több ponton különböző termékekkel volt jelen, így nem csak a klasszikus frissítők közül választhattak a futók. A Sashegyi Gepárdoknak is jár a köszönet, ők is segítettek nekünk, forró teával, valamint vegán levessel kínálták a sportolókat. Ez egyébként kifejezetten tetszett a résztvevőknek, mint ahogy a magnéziumkrémek és olajok a különböző izomproblémákra.

Nem szerettük volna, ha bármiben hiányt szenvednek a futók, így a frissítés háromszorosa volt a szükségesnek.

Mi a cél hosszú távon?
Az, hogy a nevezők akik megtisztelnek minket, elégedetten távozzanak a nap végén, és azt mondhassák, hogy nem volt könnyű, de megérte az élmény.

Az ön életében is jelen van a futás? Netán előfordul, hogy futócipőt húz?
Volt idő, amikor futottam, ám ma már menedzseri szemmel nézem a dolgokat. Egybegyűjtöm a rendezők és a futók pozitív és negatív visszajelzéseit, s ezek alapján próbálunk fejlődni és tovább építkezni, hiszen mindig van hova.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.