Fantasztikus női világcsúcs a berlini maratonon

Az etióp Tigist Assefa leszorította 2:12 alá a klasszikus táv rekordját a hölgyek mezőnyében, a férfiaknál ötödször is nyert a német fővárosban Eliud Kipchoge.

Címlapfotó: Az új női világcsúcstartó, Tigist Assefa, forrás: AFP

A berlini maratonin szinte minden esztendőben történik valami különleges, nem volt ez másként 2023-ban sem, de amit láthattunk, arra senki sem számított.

A futást irammenői támogatásával hatalmas tempóban kezdte a kétszeres olimpiai bajnok kenyai Eliud Kipchoge, a tempó ekkor még két órán belüli eredményt sejtetett. A világrekorderrel csak az etióp Derseh Kindie tartotta a lépést, Amos Kipruto (aki végül csak hetedik lett) és társai több mint félperces hátrányban követték őket a tíz kilométeres ellenőrzőpontnál, ahová Kipchoge 28:27 perc alatt ért el, tehát a világcsúcsrészidőnél gyorsabban. Tizenöt kilométernél Kindie 42:45-tel vezetett, Kipchoge egy másodperccel utána követte, ekkor még nem lehetett kizárni, hogy Berlin esetleg ismét fantasztikus, sporttörténelmi esemény színhelye lehet. Pláne hogy a nők is szaporázták, Tigist Assefa és Worknesh Edesa, vagyis a két etióp versenyző bődületes tempóban haladt előre.

A félmaratoni részideje Kipchogének 1:00:22 óra volt, így tíz másodperccel állt jobban, mint tavaly, amikor szintén Berlinben 2:01:09-es világrekordot futott. A nőknél húsz kilométer elteltével Assefa már egyedül haladt, pontosabban férfiak társaságában, Edesának már túl erős volt honfitársa irama.

Huszonöt kilométer tájékán már látszott, hogy az újabb mérföldkőről idén le kell mondania Kipchogének a német fővárosban, ekkor már csak egy segítője maradt, és továbbra sem bírta lerázni a korábban semmilyen jelentős eredményt nem jegyző Kindie-t.

Assefa ugyanakkor továbbra is nagyszerű kilátásokkal falta a métereket, s minden reménye megvolt arra, hogy bőven megdöntse a kenyai Brigid Kosgei 2:14:04-es 2019-es idejét.

Harmincegy kilométer elteltével Kindie leszakadt, ekkor gyakorlatilag biztossá vált, hogy Kipchoge ötödször is megnyeri a berlini versenyt, amire korábban senki sem volt képes. Néhány száz méterrel később kiszállt az utolsó iramfutó is, aki dühöngött, hogy nem születhet világcsúcs, és Kindie is befejezte a viadalt.

Kipchoge előnye viszont elkezdett erőteljesen apadni, negyven kilométernél 31 másodpercre megközelítette az újonc Vincent Kipkemoi, a maradék jó kilométer azonban nem lehetett elegendő, hogy a 24 éves kenyai vetélytárs behozza lemaradását. Kipchoge átfutott a Brandenburgi kapu előtt, meghajtotta a célegyenest, az órát végül 2:02:42-nél állította meg. Kipkemoi nagyon boldog volt a második helyével és a 2:03:13-as idejével, a harmadik helyen szintén 2:03:30-on belül az etióp Tadese Takele ért célba.

De ekkor már sokkal inkább a női címvédő Assefára figyeltünk, egészen biztos volt, hogy irgalmatlan nagy világrekordot ér el. Sikerült is bejönnie 2:12 alá a 29 éves sportolónak, a tavalyi győztes idejénél több mint három és fél perccel jobbat ment. Bámulatos versenyzés volt, Girmay Birhanu Gebru hatalmas segítséget nyújtott neki, s bár nehéz jósolni, meddig marad fenn a valaha volt leggyorsabb női maratonként, de ez a 2:11:52 mindenképpen korszakos eredmény.

EREDMÉNYEK – A LEGJOBB NYOLC HELYEZETT

NŐK
1. Tigist Assefa (etióp) 2:11:53
2. Sheila Chepkirui (kenyai) 2:17:49
3. Magdalena Shauri (tanzániai) 2:18:41
4. Zeineba Yimer (etióp) 2:19:07
5. Senbere Teferi (etióp) 2:19:21
6. Dera Dida (etióp) 2:19:24
7. Worknesh Edesa (etióp) 2:19:40
8. Helen Bekele (etióp) 2:19:44

FÉRFIAK
1. Eliud Kipchoge (kenyai) 2:02:42
2. Vincent Kipkemoi (kenyai) 2:03:13
3. Tadese Takele (etióp) 2:03:24
4. Ronald Korir (kenyai) 2:04:22
5. Haftu Teklu (etióp) 2:04:42
6. Andualem Shiferaw (etióp) 2:04:44
7. Amos Kipruto (kenyai) 2:04:49
8. Philemon Kiplimo (kenyai) 2:04:56

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.