Félmaratoni csata

Munkatársunk Nemzeti Sportban megjelent írása az első hosszabb futás nehézségeiről és örömeiről.

Még mindig öt kilométer… A futó egykedvűen rugdosta az út szélén a kavicsokat, remélve, hogy senkit és semmit sem talál el. Hiszen egyáltalán nem a célba rúgás volt a terve (bár a múltkor az egyik falubeli poénból ráhúzta a kormányt, annak a kocsija azért kifejezetten csábító lehetőségnek látszott), csak már annyi ereje sem maradt, hogy viszonylag normálisan emelgesse a lábát. Jól tudta, nem biztos, hogy a hozzá hasonló, nem kifejezetten atlétatermetű kocasportolók számára a tikkasztó hőségben futás jelenti a legnagyobb élvezetet. Igaz, a tikkasztó hőség valójában csak 25-26 fok volt, ami az elején még kifejezetten kellemesnek tűnt, de ahogy fogytak a méterek, azaz inkább csak centiméterek, úgy tetszett egyre közelebbinek a pokol, és nem feltétlenül az állítólag ott uralkodó hőmérsékletet tekintve.

Még mindig négy kilométer…

Miközben kifordult a vasútállomás felé, elgondolkodott azon, mi is kellett ahhoz, hogy ő most itt lehessen. Elvégre a futó egyetlen sportot utált egész életében: igen, a futást. Amikor jó harminc évvel ezelőtt édesapja vállalta, hogy valami helyi jótékonysági sztori csapatversenye miatt egy egész órát, vagyis hatvan borzalmasan hosszú percet kocog a lepukkant stadion salakpályáján, kinézett a végére – mert el sem akarta hinni, miként lehet egyszerre ilyen sokáig futni úgy, hogy közben nem dekázik egy futball-labdával. Mert a foci az más, esküdözött, az korrekt sportág, ott a gólszerzés érdekében néha még a másfél-két méteres sprint is beleférhet, vigyázva persze, nehogy kifulladjon az ember. A futó, aki persze akkor még nem futó volt, csak valamiféle kigömbölyödött hobbifocista, nem meglepő módon gyorsan magáénak érezte a legendás mondás minden igazságát, miszerint fusson csak a labda, az sosem fárad el. Példaképet is ennek megfelelően választott. Játszott egyszer Kispesten egy remek középpályás, szolid becenevén csak a Medve, akiről mindenki tudta, hogy a labdarúgás két elemében verhetetlen: az egyik, hogy minden labdája saját embert talál; a másik, hogy az egész mérkőzés alatt nem hagyja el a kezdőkört. A kigömbölyödött hobbifocista is igyekezett ezt a stílust követni, némi könnyítéssel, hiszen ő kispályán nyomta, ott a kezdőkör mégiscsak egyszerűbben befutható.

De egyre többször nem jött össze a csapat, és tovább szaporodtak a kilók, olykor pedig már zavarja az embert, hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni. Így olyat tett, amit addig sosem: mint a mai tizenévesek, akik félelemmel vegyes csodálkozással nyitják ki az ajándékba kapott regényt, hogy úristen, ebben a valamiben képek helyett kizárólag betűk vannak, úgy ment el ő is a sportboltba, hogy olyan cipőt vegyen magának, amelyben egyáltalán nem javasolt focizni. Többször is visszatért, felpróbálta ezt meg azt, próbálta felidézni a kapott tanácsokat, hogy a futók szűk zoknit és egy számmal nagyobb cipőt használnak, avagy éppen fordítva. És amikor megállás nélkül lefutotta, mit lefutotta, levágtázta élete első három kilométerét, tudta, új sportot talált magának – még az sem zavarta, hogy miután később lemérte, kiderült, inkább csak hatszáz méter volt.

Na de ez most tutira három kilométer. Még mindig három kilométer…

A futó úgy érezte, már legfeljebb sétálgat, és ez alighanem megfelelt a valóságnak, hiszen csak nem sikerült markánsan közelebb kerülni a boltból hazafelé tartó idős nénihez. Az erőnléttel lenne baj? Persze, azzal is, szaladt át a fején, valószínűleg nem túl a negyvenen kellett volna élete első kondiedzését letudnia. Bár nem mindegy, hogy az ember a súlyzókat emelgeti vagy a tábla csokikat? Azért ő is nekiállt, nagy lelkesedéssel próbálgatta, hány kilós tárcsával érdemes kezdenie, ami a fokozatosság elve alapján végül egy félliteres ásványvízzel sikerült, de legalább bontatlanul. Sőt, igazi all round sportemberként egy határozott pillanatában felpattant a bringa nyergébe is, gyorsan megállapítva, hogy gyerekként a háromkerekűn azért magabiztosabban ült.

Még mindig két kilométer…

A szembejövő futólányok már messziről integettek, látva, hogy most igencsak elkél a biztatás. Gondolhatták, ez biztos valami falusi duatlonverseny főpróbája lehet, amelyben a visszafogott kocogást követi a négykézláb mászás. Na de az ilyen találkozások, kedves gesztusok legalább elterelik a figyelmet, lepereg újra néhány másodperc. A futó nagy bölcsen már úgyis rég megállapította, hogy a futás meglehetősen unalmas sportág. Nem értette a gyerkőcöt sem, aki meg úszni kezdett, mondván, az a napi száz-százhúsz hossz tökéletesen alkalmas arra, hogy közben elmerengjen a világ megváltásának menetén. Ő ennél sokkal földhöz ragadtabb volt: eleinte számolgatta a köröket, később udvariasan biccentett a járda mellett napozó szemeteskukáknak, aztán csak üres fejjel, faarccal rótta azokat a centimétereket. Igen, a zenével is megpróbálkozott, de nem holmi fülhallgató-modern sláger kombinációval, hanem nagy futballszurkoló lévén a csapatok indulóit, szurkolói nótáit dúdolgatta. Jöhetett válogatott, Újpest, Fradi, Kispest, Roma vagy Lazio, mindegy volt, csak hosszú legyen, és ahogy a futó befordult az utolsó sarkon, kényszeredett mosollyal nyugtázta, hogy ebben az állapotában vélhetően még egy Steaua-strófa is felpörgetné.

Még mindig egy kilométer…

Vagy már csak egy kilométer?

A futó maga sem tudta eldönteni, hogy még vagy már, a lépések mindenesetre egyre rövidebbek, egyre bizonytalanabbak lettek. Ó, hülye angolok, angol hülyék, kiáltotta magában, de kicsit tán fennhangon is. Az még hagyján, hogy térdepelgetnek, hisztiznek, hagyják fél Londont ingyen bemenni az Eb-döntőre, de nagy ívben téve a hellén kultúrára, az egész brit birodalomtörténet legszégyenteljesebb döntéseként felemelték a maratoni, ezáltal félmaratoni futás hivatalos távját. Könnyű volt meghozni a fenséges határozatot a páholy kényelméből: de a drága Alexandra királynő ugyan kipróbálta valaha, milyen a sokórányi küzdelem után még azt a semmiből jött több száz métert letudni? Mert mit szólt volna az a felejthetetlen athéni futó, amikor teljes fegyverzetben csörömpölve megérkezik a piactérre a perzsák elleni csata után, a világraszóló győzelem bejelentése pillanatában éppen készül végkimerülésben elhalálozni, mire egy unottabb polgár odaveti neki: szép, szép, haver, de légy szíves ugorj még le a tengerpartra, a vének tanácsa éppen strandol, mondd el nekik te a jó hírt, ja, és visszafelé igazán hozhatnál két sügért, kösz.

Hát hogyan lett volna ebből legenda?

A történelmi elborulás mellett a futó közel állt a jelenkori felboruláshoz is, hiszen azok a lábak már egyfolytában összeakadtak, de a telefonjára pillantva megemberelte magát, ezt a két-három percet úgyis kibírja. Még éppen maradt annyi idő, hogy felidézze azt a februári kocogást, amikor elhatározta, ha már a nyárelőn úgyis kerekebb születésnapja jön, megajándékozza önmagát, és csak azért is lefutja azt a félmaratonit. Persze önfejűen, ronda kifejezéssel élve autodidakta módon, nem hallgatva az okosabbakra, tapasztaltabbakra, csak úgy, ahogy puffan. Elfogadva azt, amikor élete első tizenöt kilométerének másnapján világrekordot akar futni a házi Cooper-teszten, és nyilván szétmegy a vádlija, vagy amikor két hosszabb futás utáni levezetésként öt év után először focizna kicsit, és persze hogy a sarkától a füléig mindene meghúzódik. Na de ahogy a másik bölcs mondás is tartja: az ember vagy sportol, vagy egészséges marad.

A célba érkezés pillanata nem hozott különösebben euforikus érzést, már leszámítva, hogy az utolsó pillanatban sikerült elkerülni az út szélén pihenő kutyagumit. A futó azért boldogan indult hazafelé, túljutott a 21.1 kilométeren. Nagy jókedvében azt is megfogadta, egyszer megpróbálkozik egy még hosszabb távval – keresztedzés gyanánt pedig elkezdi emelgetni a másfeles ásványvizeket is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Gyerekharisnyába töltött jéggel hűtötte magát az idei Korinthosz győztese
Arnold Schwarzenegger szerint a profi testépítés túl veszélyessé vált
Vegyes, kiegyensúlyozott táplálkozással segíthetjük immunrendszerünk védelmét
Életveszélyes síelés hétezer méterről, észrevehetetlen gleccserrepedések között
Egy verseny, ami a nehézségek ellenére is elvarázsolta Zétényi Szvetlanát

Videók

Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni
Ami a tökéletes szlalomhoz kell: vízisí és egy kristálytiszta reggel
Száguldás a világ leggyorsabb kötélpályáján

Hegymászás

Halála előtt nevet adott gyermekének – az Everest egyik legnagyobb tragédiája
Három év után újra magyar síalpinista próbálja megsíelni az Ibn Szína-csúcsot
Klein Dávid bajba jutott mászóknak segített, és nem jutott fel a Broad Peakre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.