Futómellény kontra futóöv: melyik a jobb?

Hosszabb futások során nélkülözhetetlen, hogy frissítést vigyünk magunkkal, lássuk, melyek az előnyök és hátrányok.

Szerencsére nem kell a kezünkben markolni a kulacsot és zsebeinkbe gyömöszölni az esetleges plusz felszerelést, hiszen manapság már számos futótáska, -mellény vagy -öv közül válogathatunk, amibe kényelmesen bepakolhatunk.

Nézzük meg, melyiket mikor érdemes használni, mi az előnyük, mikor melyik lehet a praktikusabb.

Futómellény

Nevéből adódóan valóban úgy illeszkedik a hátunkra, mint egy ruhadarab, nem lötyög és nem ugrál, mint általában a hátizsákok, ennek köszönhetően szinte észre sem vesszük, hogy rajtunk van.

Szerzőnk már tapasztalta, terepfutóversenyeken is jól jöhet a futómellény – fotó: Tihany Sport

Mivel a kulacs – soft flask – tartója elöl helyezkedik el (vagy beépített víztartály esetén a szívókája jön előre), nem kell bajlódnunk az előszedésével, egy gyors kortyolással olthatjuk szomjunkat futás közben. Számos apró zsebének köszönhetően magunkkal vihetjük a zseléket, energiaszeleteket, mobiltelefont, kisebb pénztárcát, zsebkendőt és mindent, amire szükségünk lehet.

Nem is gondolná az ember, hogy akár „csak” egy 5 literes zsákba mi minden elfér. Esőkabát, pluszruházat, ami jól jöhet, ha rosszabbra fordulna az időjárás, de fordítva is igaz, ha melegünk lesz, nem kell a derekunkra kötni a levett pulóvert, elég csak behajtogatni a mellény hátába. Velem olyan is előfordult, hogy hazafelé be kellett ugranom a pékségbe, és a vásárolt zsemlék is simán belefértek a mellényembe.

Hideg idő esetén még a hátat is védi, ellenben nyáron sem kell attól félni, hogy megsül alatta az ember, ugyanis ahhoz meg elég szellős. Bár nagy melegben sokan nem szeretik, ha van rajtuk még egy réteg.

Ha hosszabb távra, terepre megyünk egyedül, főleg ez javasolt, hiszen rengeteg minden elfér benne, mégis szabadon mozoghatunk vele.

Futóöv

A mellénnyel ellentétben nem terheli a hátunkat és a vállunkat. Még ha tele is van pakolva, úgy tapad a derekunkra, hogy az egyáltalán nem zavaró, és nem nehezíti a csípőtáji mozgást.

Egy félliteres, megtöltött soft flasket könnyedén bele lehet pakolni a hátsó részébe, sőt, körben ki lehet tömni: mehetnek oldalra a zselék, zsebkendő, pénz, előre pedig a telefon.

Nem kell megijedni, nem fog lehúzni, és ha megfelelő a méret, nem fog szorítani sem.

Szélesebb övekbe még egy összehajtogatott pólót vagy vékony esőkabátot is bele lehet rakni. Sőt, egyszer nyáron a strandra is övvel futottam le, úgy, hogy egy kisebb mikroszálas törülköző is benne volt.

Igaz, frissítéskor a kulacsot ki kell venni, és visszapréselni, talán ez az egyetlen hátránya, de ez is megoldható néhány gyors mozdulattal.

Nyáron sem melegít annyira, így elsősorban jobb idő esetén javasolt, amikor nem kell a vastag öltözék fölé a derekunkra rángatni. De telén is használhatjuk bátran, hiszen egy könnyű kabát alá is befér.

Az, hogy kinek melyik válik be, melyik a praktikus, hol jobb cipekednie, az teljesen egyéni. Mint írtam, én évszaktól függetlenül a hosszabb futásokra és terepre jobban szeretem a mellényt – főleg, hogy beépített sípja is van. Viszont ha nem megyek messzire, vagy tényleg csak egy-két apróságot kell magammal vinnem, sokkal egyszerűbbnek és praktikusabbnak tartom az övet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle
Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!
A brit Forrest Gump templomokban és sátorban aludt, így szelte át Amerikát
Ezekkel a gyakorlatokkal készül Chris Hemsworth az új Mad Max-filmre
Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni
Őrült via ferrata – felfelé gyalog, lefelé bringával

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.