BLOGRA FUTOTTUNK Futótempó, pulzus és persze a vírus...

A vírushelyzet és a betegségek utáni újrakezdés ad apropót mostanság a legtöbb futós blogbejegyzésnek, szemlénkből kiderül, az újabb sportórák kisebb egészségügyi tesztelésre is alkalmasak.

A covid következményeként karanténban voltam, aztán szabadulásom napját a heti bevásárlás intézésével indítottam. Az enyhe, „maradványtüneteken” kívül olybá tűnt, jól vagyok, azonban vásárlás közben egyszer csak elkezdett a mellkasom és a hátam fájni, úgy éreztem, egyre fogy az erőm. Fizetés után alig vártam, hogy beülhessek az autóba, és pihenjek kicsit. Őszintén szólva frászt kaptam ettől, ezek a tünetek egyértelművé tették, amire az orvosok is felhívták a figyelmet: a betegség utáni időszak is nagyon fontos, vigyázni kell magunkra! Szerencsére pihenés után a mellkasfájdalom megszűnt, és az energiaszintem is visszaállt a szokásos szintre.

A javasolt, betegség utáni kétheti edzésszünetet szigorúan betartom, bár már nagyon hiányzik a mozgás.

A kötelező leállás után végre elkezdem majd az óvatos edzéseket, a pulzusom remek indikátor lesz, hogy meddig mehetek el a terhelésben. Ehhez nagy segítség a Garmin Forerunner órám, hiszen korábban is előfordult már, hogy magas pulzus miatt rendszeresen hordtam, nemcsak edzéskor, így fontos adatokat gyűjtött az állapotomról. Szeretem ezt a kis szerkentyűt, szépen teszi a dolgát, gyors, pontos, és amire nekem kell, arra bőven elég. Amúgy a héten több óratesztelős bejegyzést találtam, hátha másoknak is érdekes, mit is tudnak ezek a kütyük.

21097KK.WORDPRESS.COM
Koffein kapitány széleskörűen teszteli új futóóráját, ami történetesen egy Garmin Forerunner 245. Mivel nem csak sportoláskor viseli, ezért sok mutatóból tud következtetéseket levonni. Érdekes, hogy a covidbetegséget is milyen jól leköveti ez a kis kütyü.

JANOSFUT.WORDPRESS.COM
S ha már óratesztnél tartunk, folytassuk is ezzel: a szerző a Polar Grit X frissítéséről írta meg tapasztalatait, aki ezt a típusú órát használja, annak hasznos lehet.

FUTOLEPES.COM
Mivel úgy tűnik, ez a hét leginkább a kütyükről szól, egy kis érdekesség: Őry István olyan órát tesztelt, amely a vérnyomást is képes mérni, ezzel kapcsolatos tapasztalatait olvashatjuk, illetve a vérnyomás mint egészségügyi adat fontosságáról is kapunk hasznos információkat.

UTUNKULTRABA.BLOG.HU
A szerző a múlt év októberében megrendezett Mátrabérc Trail teljesítéséről most írta meg a beszámolóját. Korábban már többször teljesítette ezt a kihívást, és most pár év kihagyás után mindenképp teljesíteni szerette volna. Az 56 kilométeres távot 9:27:39-es idővel sikerült abszolválnia stabil, jó tempójú futással.

Futás közben volt alkalma egy kedves barátjáról is elmélkedni, ez a teljesítés az ő emlékének szólt.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Alapozás spártaian

KREMLICZA LEVENTE

A terep-akadályfutás egyre népszerűbb a világban, s persze idehaza is, a sportág Spartan ágazata óriási tömegeket mozgat meg, és az OCR-vonal is egyre több versenyzőt tudhat magáénak. Egyre komolyabbak a versenyek, egyre keményebbek a mezőnyök és a kihívások. Akik ismernek, tudják, hogy sok Spartan- és OCR-sportolóval foglalkozom, néhányukról már a Csupasportban is lehetett olvasni. Éppen ezért figyelem a versenyzőket, és azt vettem észre, hogy van egy általános és nagy hiba, ez pedig a stabil alapok hiánya. Bonyolult, robbanékony feladatokat, összetett akadályokat akarnak a teljesítők megcsinálni, miközben az alapok sem mennek igazán. Sokan nem tudnak helyesen húzódzkodni, fekvőtámaszban karhajlítást és sok más alapvető gyakorlatot elvégezni, azaz mindazt, ami szükséges lenne a megfelelő erőnlét megteremtéséhez. Érdemes először ezzel foglalkozni, alapozó edzéseket végezni, és utána kezdeni az akadályspecifikus edzést. A legtöbb eredményes versenyzőmnél ezzel a módszerrel értünk el nagy fejlődést.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.