Gladiátorként túl a nyolcvanon: napi 400 felülés és 10 kilométer futás

Egészen elképesztő a nyugdíjas futó teljesítménye, aki még 85 évesen is 3:08.06 perc alatt teljesítette a 800 métert.

„Katasztrófa lenne, ha nem futhatnék többet. A sport tart életben” – vallja a spanyol Manuel Alonso, aki 87 éves, és ennyi idősen is igencsak aktív életet élt – aktívabbat, mint sok húszas-harmincas éveit taposó fiatal. Hogy mi a titka? Péntek kivételével mindennap edzett, heti hetven kilométert futott, naponta sokáig 365 felülést végzett, de néhány évvel ezelőtt ezt 400-ra emelte – ezek után meg sem lepődünk azon, hogy a korosztályában világ- és Európa-bajnok 800 méteren, még 2021-ben, 85 éves korában is 3:08.06 alatt tudta teljesíteni a távot.

„A fiatalok azt mondják, hogy az én koromban szeretnének olyanok lenni, mint én. A velem egyidősek pedig egyszerűen csak őrültnek tartanak. Állandóan arról mesélnek, mennyi gyógyszert kell szedniük.

Ehhez képest én semmit sem szedek. Én vagyok az élő példa rá, hogy ennyi idősen is lehet valaki fizikailag jó állapotban, erős izomzattal.

Hogy mi a titkom? A sport az életem” – tette hozzá úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy három perc alatt fut le közel egy kilométert.

Természetesen a sport mellett a helyes táplálkozásra is nagy figyelmet fordít, és nem titkolja, ehhez bizony nagy akaraterőre van szükség.

„Hetente legalább két-három alkalommal eszem hüvelyeseket, minden reggel egy kiwit, és igyekszem minél több gyümölcsöt és joghurtot fogyasztani, az egészségtelen ételeket pedig szinte teljesen mellőzöm.”

Persze túlzás lenne azt állítani, hogy már ifjúként is ennyire odafigyelt magára, és a sport volt a mindene. Ő is azok közé tartozik, akik idősebb korukban kaptak rá a mozgásra: 1936 március 21-én született, négy hónappal a július 17-én kirobbant spanyol polgárháború kezdete előtt, nem volt egyszerű fiatalkora, akkoriban a túlélés volt a tét. Nyitott egy elektromosmotor-szerelő műhelyt, de eleinte épphogy ki tudta fizetni az alkalmazottakat és a számlákat. Rendszeresen nélkülözött, volt, hogy cipőre sem volt pénze, kartonpapírral próbálta helyettesíteni a szétment cipőtalpat.

Mígnem negyvenévesen elhatározta, hogy lefutja a maratont, és onnantól kezdve szó szerint nem volt megállás. Azóta jó néhányszor megismételte, a legjobb idejét 57 évesen érte el, amikor 2 óra 48 perc alatt teljesítette az embert próbáló 42.2 km-es távot.

És hogy mi jár a fejében egy-egy verseny előtt?

„Mindig a gladiátorokra gondolok, ahogy kimentek küzdeni. A legkülönlegesebb pillanat, amikor külföldön miattam játsszák a spanyol himnuszt. Leírhatatlan érzés. Az atlétika sohasem hazudik, ezért is kötődöm annyira ehhez a gyönyörű sportághoz.”

Manuel Alonsónak a sport az élete

 

Manuel Alonso hihetetlen kitartásáról számos cikk született már, a spanyol oldalak mellett a World Athletics is rendszeresen beszámol újabb és újabb bravúrjairól.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.