Gyomorideggel rajtolt, de megoldotta a nehéz helyzeteket a privát UTT-n

Kecskeméti Boglárka először próbálkozott egyéniben, és 14:48 óra alatt első nőként teljesítette a privát Ultra Tisza-tó eseményt.

Remek futással első hölgyként teljesítette a százharminc kilométer hosszú privát Ultra Tisza-tó kihívást: miért döntött úgy, hogy lefutja?

A biciklis kísérőmmel tavaly duatlon párosban teljesítettük az UTT-t, ezt követően gondolkodtam rajta, hogy egyéniben is végig kéne menni – mondta Kecskeméti Boglárka, aki 14 óra és 48 perc alatt első nőként teljesítette a privát Ultra Tisza-tó eseményt. – Nyáron gyilkos a pálya a nagy meleg miatt, így a privátra esett a választásom. Gondolkodtam rajta, hogy az Ultrabalaton Trailt vagy az UTT-t teljesítsem-e privátban, és mivel az utóbbival kapcsolatban több a tapasztalatom, emellett döntöttem. Összességében negyedik alkalommal mentem végig az UTT-n, korábban öt- és tíztagú csapatban, tavaly párosban, most pedig először egyéniben. Jó érzés, hogy első nőként teljesítettem, büszke vagyok rá, de biztos vagyok benne, hogy leszünk még többen is.

Milyen célt tűzött ki a rajt előtt?

Két célom volt: egyrészt a teljesítés, másrészt hogy tizenöt óra alatt érjek be. Korábban a szintén százharminc kilométeres Ultra Lupa-tó versenyt közel tizenhat és fél óra alatt teljesítettem, igaz, ott volt egy Börzsöny-karika, ám ezt mindenképpen meg akartam javítani. Persze a legfontosabb az volt, hogy se a kísérőm, se én ne sérüljünk meg.

Hogyan ment a futás?

Jobb volt most futni, mint nyáron, de nem tagadom, volt egy kis gyomoridegem, amikor elrajtoltam. Más, amikor versenykörülmények között futsz, mert akkor nem vagy a középpontban. Most tudtam, hogy rengetegen követnek, és nézik, hogy merre járok. Ez jó és rossz érzés is egyben.

Szerencsére az időjárás remekül alakult, kiváló volt futásra a napsütéses, néha felhős idő, bár a szél nem hiányzott.

Ekkora távnál rengeteg kihívás jelentkezik: ezúttal mi okozta a legnagyobb nehézséget?

Egyértelműen a szél, ami sokat elvett az erőmből. Az autóforgalom sem könnyítette meg a dolgunkat, sokszor inkább félreálltunk, nem kockáztattunk, egy-két autó centikkel a könyökömtől haladt el… Száz kilométer után elkezdett fájni a bal lábam, ez okozott egy kis nehézséget az utolsó harminc kilométerre, szerencsére nem volt vészes, be tudtam érni a célba.

Milyen céljai vannak a közeljövőre?

A biciklis kísérőmmel, Bori barátnőmmel párosban megyünk az Ultrabalatonra, majd jön egyéniben az Ultra Trail Hungary száztizenegy kilométeres távja. A nyári Ultra Tisza-tó verseny erősen hívogat, elképzelhető, hogy ott leszek, illetve az Ultrabalaton Trail is képben van. Terveim között szerepel A Kör teljesítése, amire jelenleg is készülök, továbbá szeretném körbetekerni a Tisza-tavat a közeljövőben Bori biciklis kísérőjeként.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán
Tizenöt száz kilométer feletti versenyt teljesített idén, de még öt-hat tervben van
A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.