Gyomorproblémái miatt extra kihívást jelent neki az ultrafutás

Lennert Olgica nem tartja magát ultrásnak, ám a Szőlőskör ötven kilométeres távját idén ötödik alkalommal teljesítené.

Mikor kezdte a futást?

Kétezertizenhét márciusában – mondta Lennert Olgica, aki jelenleg a BAC tagja. – Abban az évben Veszprémbe jöttek a Spartan Race-esek, és eldöntöttem, hogy a hét kilométeres jótékonysági futamon részt veszek. Elkezdtem edzeni, és meglepően jól ment az első perctől. Letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra, és negyven perc alatt futottam le a hét kilométert. A barátaim mondták, hogy komolyabban is foglalkozhatnék ezzel, így a Spartan Race után elmentem egy futóversenyre, s tizenegy kilométeren a hatodik helyen végeztem.

Ezután pedig kihagyhatatlanná vált a mindennapjaiból a mozgás.

Rendszeressé vált a futás, alkalmanként tíz-tizenkét kilométert teljesítettem. Aztán Pápán részt vettem egy félmaratonon, amelyen két órán belül akartam beérni, végül egy óra ötvenhárom perc alatt sikerült. Kifejezetten elégedett voltam, igazi örömfutás volt. Kedves verseny számomra, azóta minden évben visszatérek, és valamennyi alkalommal aranyérmet szereztem. Nekem a félmaratoni a maximum, ennél többet nem szeretek futni. Teljesítettem már egy-két ultratávot, de azok nem esnek jól. Nem vagyok ultrás, és nem is leszek az.

Milyen tapasztalati vannak az ultrával kapcsolatban?

Nekem extra kihívás az ultrafutás, mivel gyomorproblémával küzdök, és emiatt nem tudok megfelelően frissíteni. Márpedig a jó frissítés elengedhetetlen az ultrázáshoz. Így maradt a félmaratoni, amelyen a legjobb időmet Székesfehérváron értem el, egy óra harminchárom percet. Aztán meg kell említenem egy olaszországi versenyt, ott egy óra harmincöt perces idővel a korosztályomban a harmadik helyen végeztem. Erre kifejezetten büszke vagyok.

Hol futott eddig ultrát?

A Szőlőskör ötven kilométeres távján minden évben elindulok, már négyszer teljesítettem, nagyon szeretem ezt az eseményt. Az Ultrabalatonon négytagú csapatban egyszer harmadik, egyszer pedig második helyet értünk el, ott a legtöbb, amit összesen lefutottam, hatvanhét kilométer volt. Részt vettem egy hatórás versenyen is, s ötvenhét kilométert teljesítettem. Ha eldöntöm, hogy lefutok egy ultrát, akkor mindenképpen teljesítem, sosem adom fel, ám versenyezni nem tudok ezen a távon.

Idén is ért már el szép eredményeket.

Két versenyen is dobogós lettem, előbb a Szerelmes Füred huszonegy kilométeres távján szereztem bronzérmet. Nem volt könnyű verseny, szeretek Balatonfüreden futni, ám ezúttal nem voltam elégedett. Aztán a Honvéd Cross terepfutó-eseményen harmadik lettem a korosztályomban. Nehéz volt a pálya, jobb időt akartam elérni, azonban ezt a két versenyt edzésnek fogtam fel, a főversenyek csak ezután jönnek.

Ezekről mit lehet tudni?

Egy kis önálló munka után most úgy néz ki, hogy ismét edzővel dolgozom, így nagy céljaim vannak. A Vivicitta és a K&H mozdulj! Futóest eseményeken a tíz kilométeren indulok, majd a Csillagfényes Füreden és a pápai félmaratonon a huszonegy kilométer teljesítése a cél. Hiába nem vagyok ultrás, a Szőlőskör ötven kilométeres távját ötödik alkalommal is le akarom futni, továbbá kisebb események is tervben vannak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Ibra a futballtól elbúcsúzott, de a tékvandó és a kidolgozott felsőtest marad
Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.