Gyöngyösi János álma túlszárnyalni Maráz Zsuzsa egyéni rekordját a Spartathlonon

Gyöngyösi János harmadik alkalommal vesz részt a Spartathlonon. Tavaly az előkelő nyolcadik helyen végzett, idén azonban pulzusproblémája miatt bizonytalan, mire képes.

Pénteken kezdődik a Spartathlon, hogy néz ki addig a programja?

Szeretek ráhangolódni az eseményekre – nyilatkozta a Csupasportnak az 55 éves Gyöngyösi János. – Hétfőn utaztam, szerdáig szabad program van, akkor költözünk be a közös szállásra. Harmadszor veszek részt a Spartathlonon, mindig más volt a kísérőm – most az új párom jön velem, szeretném megmutatni neki a tengerpartot és néhány szép helyet. Mohai Péter autós kísérőként segít majd, ő a versenyre érkezik. Mindkét teljesítésem alkalmával ott volt velem, remekül oldotta meg a feladatát.

Tavaly kiváló eredményt ért el a legendás versenyen: 26:46:53-as idővel a nyolcadik helyen ért célba. Milyen vágyai vannak most?

Ez nehéz kérdés. Vágyaim mindig vannak, de a realitás most mást mutat.

A legnagyobb vágyam, hogy túlszárnyaljam edzőm és példaképem, Maráz Zsuzsi egyéni rekordját és huszonöt óra negyvenhárom percen belül érjek célba. Ám a jelenlegi állapotomban most nem sok esélyt látok rá. Már annak is örülnék, ha végigmennék.

Hogy miért mondom ezt? A koronavírus-betegségem után pulzusproblémával küzdök, nem vagyok százszázalékos állapotban. Az is lehet, hogy ennek ellenére tudok haladni, ám az is lehet, hogy a szintidővel fogok küzdeni. Ez nem panasz, ez tény. Elfogadtam a helyzetemet, most úgy érzem, annak is örülnék, ha probléma nélkül beérnék a célba. Tavaly is adódtak hasonló jellegű problémáim, ám akkor szerencsém volt, két hónappal a Spartathlon rajtja előtt rendbe jöttem. Akkor elég volt két hónap a felkészülésre, most nem tudom, mire számíthatok. A hétvégén Balatonszemesen voltam versenyen, felváltva sétáltam és kocogtam… Ez van.

Harmadszor vesz részt az eseményen, mire kell a legjobban figyelnie?

Tavaly szinte minden szakaszt meg tudtam futni. Észnél kell lenni, ez a titka az egésznek. A nappali melegben okosan kell futni, éjszaka lehet nagy iramot diktálni. Kétezertizenkilencben és tavaly hét óra és pár perc alatt értem el a Korinthoszi-csatornához, ám ha valaki nyolc óra alatt ér oda, akkor is érhet még el jó időt. Ezzel nem szabad foglalkozni. Kivéve, ha valakit Erős Tibornak hívnak, és a dobogóra hajt.

A magyar indulók tartják egymással a kapcsolatot?

Ebben az évben sok új arc lesz a magyar csapatban, nem ismerjük egymást teljesen.

Azt tudjuk, hogy ki mikor utazik, majd szerdán a rajtcsomag átvételkor ismerkedünk össze igazából. Lesznek közös programok, közös étkezések, szóval biztosan megismerjük egymást. Egyébként felemelő érzés, amikor a nemzetek sportolói egyenpólóban levonulnak a közös étkezőbe, s ott beszélgetnek, sztorizgatnak, ismerkednek egymással.

Azt tudjuk önről, hogy az egyik legjobb magyar ultrafutó, ám többet nem nagyon. Beszélne kicsit magáról?

Karbantartó vagyok egy cégnél, szóval fizikai munkát végzek. Emellett futóedző is vagyok, ami rengeteg munkával és elemzéssel jár, imádom csinálni. Örülök, amikor hatékony edzésmunkán vannak túl tanítványaim, és a versenyen sikerül a tervezett vagy még annál is jobb időt teljesíteniük. Az idei Szőlőskörön az összes futóm végigment, erre kifejezetten büszke vagyok. Hogy hogyan néz ki a saját edzéstervem? Általában három hét erősítő, majd egy hét regeneráló futásból áll egy hónap. Az alapozó időszakban heti száz-százhúsz kilométert futok, az év többi részén heti százhatvanat. Akár heti kétszáz kilométert is le lehet futni, de már nem nekem. Egyre idősebb vagyok, egyre nehezebb a regeneráció, figyelnem kell magamra, persze vannak még céljaim az ultrafutásban.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.