Jean-Stephane Ridira edz az Ultra-Trail du Mont-Blanc-ra, és vár a sorsolásra

A francia építészmérnök húsz éve él Magyarországon, Pilisvörösváron ismerkedett meg az ultrafutással, amelyben remek eredményeket ért el.

A francia Jean-Stephane Ridira húsz éve él Magyarországon, immár feleségével és két gyermekével. Pilisvörösváron laknak, hatodik éve van benne a terepfutás világában, és sok nívós versenyen vett részt.

„Kétezeregyben költöztem Magyarországra, húsz éve itt élek – mondta a 46 esztendős, építészmérnök végzettségű Jean-Stephane Ridira, aki európai beszerzési igazgatóként dolgozik egy nagy amerikai logisztikai cégnél. – A futást akkor kezdtem, amikor ideköltöztem, a terepfutást pedig kétezertizenhat óta űzöm. Finnországban jártam egyetemre, utána ide vezetett a sors. Franciaként mindig is külföldön akartam élni, remekül érzem magam Magyarországon.”

A terepfutó az első félmartoniját 2014-ben, az első maratoniját négy évvel később szintén Magyarországon futotta.

„Fiatalabb koromban sokat sportoltam, rögbiztem és futballoztam is. Aztán amikor ideköltöztem, nem volt időm a mozgásra, mivel új nyelvet kellett megtanulnom, új környezetben éltem, valamint új munkám is lett. Futballozni szerettem volna, ám abban az időben külföldiként nehézkes volt az igazolás elkészítése, így a futásra esett a választásom. Korábban nem rajongtam a futásért, ám mindig is bírtam az iramot, jó kondim volt. Lentről kezdtem, először fél órát, majd negyvenöt percet teljesítettem, majd jöttek az első versenyek.

Budapesten futottam az első félmaratonimat és maratonimat is, majd kétezertizenhatban Budapestről Pilisvörösvárra költöztünk, ott kezdtem el a terepfutást.

Két barátom is sokat mesélt erről, tudtam, nehéz errefelé futni, nehezek a terepviszonyok. Kipróbáltam, azonnal megtetszett, azóta folyamatosan versenyekre járok.”

 

A sportoló tavaly két eseményen indult: a horvát 100 Miles Of Istria és az Ultrabalaton Trail szerepelt a versenynaptárában, az előbbit szeptemberben, az utóbbit októberben rendezték. A horvát eseményen a férfiaknál kilencedik, korosztályában pedig harmadik lett, míg az Ultrabalaton Trailen a második helyen ért célba.

„Habár tavaly csak két versenyem volt, nem bánkódom, mert ez a kettő remekül sikerült. Szeptemberben a 100 Miles Of Istria nevű verseny százhatvankilenc kilométeres távján vettem részt, s bevallom, kicsit aggódtam a rajt előtt. Edzettem folyamatosan, tudtam, hogy jó kondiban vagyok, ám a versenyszituáció teljesen más. Nem tudtam, hogy bírom majd, hiszen azelőtt régen szerepeltem versenyen, ráadásul elég meleg is volt. Futás közben úgy éreztem, elég jól haladok, néha azt gondoltam, túl gyors a tempó. Minden ultraversenyen van fordulópont, nálam kettő is volt. Az első nyolcvan kilométer körül, a második száznál. Túltettem magam ezeken, utána már tudtam, hogy beérek a célba. Az utolsó tizenkét kilométert ráadásul remek tempóban tettem meg.

Ami az Ultrabalaton Trailt illeti, korábban nem ismertem a száztizenöt kilométeres versenyt, ám csupa jót hallottam róla. Tudtam, hogy kemény kihívás lesz, nem voltam benne biztos, hogy bírni fogom.

Ám hamar észrevettem, hogy jól haladok, ráadásul szerencsénk volt az időjárással. Tizennégy óra alatt szerettem volna beérni, ehhez képest 11:33:18-as idővel értem célba. Egyébként nem volt jó a cipőválasztásom, nem a megfelelőt vittem magammal…”

A francia terepfutó edzője 2019 óta Mag Erika, az ENSPORT kiemelt trénere. A szakember hétről hétre kemény edzéstervet ad sportolójának, s rendszeresen konzultálnak. Jean-Stephane Ridira legeseménydúsabb éve a 2019-es volt: részt vett a horvát 100 Miles Of Istria 111, a svájci Eiger Ultra 105, a lengyel Lemkowyna Ultra 149 kilométeres versenyen, idehaza pedig a Salomon Ultra Trail Hungary 111, a Piros 85 85 és a Nyúlcipőbolt Budai Trail 27 kilométeres távjain.

„A svájci versenyt azért választottam, hogy lássam, mire vagyok képes az Alpokban: százöt kilométer hétezer méter szinttel. Szerencsére jól ment, s mivel az UTMB-re készülök, ennek örültem is. A lengyel versenyen hasonló körülményekkel találkoztam, mint Magyarországon, az időjárás viszont nem volt kellemes. Eső volt, sáros környezet fogadott minket, ráadásul kevesebb frissítőpont volt, mint a hazai versenyeken. Azért is indultam sok külföldi eseményen, hogy ha nívós versenyekre szeretnék kvalifikálni, minél több pontot gyűjtsek. A pontozás mára változott, az Ultra Trail Hungaryn például ugyanannyi pontot lehet szerezni, mint, mondjuk, egy külföldi ultraviadalon.”

Az idén három versenyt tervez teljesíteni, a Mátrabércet, az Ultra Trail Hungaryt és az Ultra-Trail du Mont-Blanc-t. Utóbbi Franciaországon, Olaszországon és Svájcon át vezet, a hossza 170 kilométer több mint tízezer méter szinttel. Ide sorsolással lehet bekerülni, amelyre január végén kerül sor, s ha nem húznák ki Jean-Stephane Ridira nevét, akkor a Vadlán Ultra Terep 108 kilométeres távja lesz az idei harmadik megméretése. Ami a hosszú távú terveket illeti, 2023-ban az olaszországi Tor des Géants 330 kilométeres, 26 ezer méter szinttel nehezített versenye a célja.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Napszúrást kapott, mégis megnyerte a MyWay240-et
Lélegzetelállító séta a magasban, 2.2 kilométeren át egyensúlyozott – videóval
Ne lepődjünk meg, ha jön a medve a Kinizsi Százason
Tizennyolc hónap után hitelesítették az elképesztő rekordot
Korlátozott számban férfiak is indulhatnak a vasárnapi női futóversenyen

Videók

Játszótér, ami nem a gyerekeké – de melyik felnőtt mer felülni erre a hintára?
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Ez több mint ugrálás a mólóról: bátor gyerekek akcióival lassan beindul a nyár

Hegymászás

Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből
Kevesebb mint 190 nap alatt teljesítené a tizennégy nyolcezrest a hegymászónő
Mindkét lábát elveszítette, de hét évvel később feljutott a Mount Everestre

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.