Juhász Patrik nyerte a Spartan-futamot, ami inkább volt sárban korcsolyázás

A fiatal sportoló magabiztosan győzött a nagymarosi Spartan-versenyen, és merész célokat tűzött ki maga elé az évre.

Az év első hazai Spartan-versenyén Nagymaroson magabiztosan nyert tíz kilométeren az elit kategóriában. Milyen volt az esemény?
Már a verseny előtt tudtam, hogy nagy sár lesz, ám olyan körülményekre én sem számítottam, mint amilyeneket tapasztaltunk – mondta Juhász Patrik a Csupasportnak. – Előtte pár napig esett a hó, ami a rajtra elolvadt, így tiszta sár és latyak volt a pálya. Futás közben csak romlott a helyzet, a verseny során háromszor is elestem. Inkább volt ez sárban korcsolyázás, mint Spartan-futam. Boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem a tíz kilométeres távot, erős mezőnyben értem célba elsőként. Szűcs Gézával nagyot meccseltünk az aranyéremért, de voltak remek cseh és szlovák ellenfelek is.

Akkor elégedett lehet az évkezdéssel, nem?
Az ehhez hasonló eseményeket edzésként fogom fel, nem szoktam kihajtani magam. A lényeg, hogy versenyezzek egy jót, s minél jobb időeredményt érjek el. Persze, mindig örülök, ha nyerek, de ilyenkor nem ez a legfontosabb.

Nem sokkal korábban a huszonegy kilométeres Extreme Trail Tarcalon nyert aranyérmet.
Két héttel a nagymarosi Spartan előtt volt ez a verseny, tavaly öt és tíz kilométeren nyertem pályacsúccsal. Idén huszonegy kilométeren akartam csúcsot dönteni, de sajnos a verseny hetében beteg lettem, vacilláltam is, hogy elinduljak-e. A rajtra jobban éreztem magam, így ott voltam a versenyzők közt. Az időjárás nem kedvezett, két perccel lemaradtam a pályacsúcstól, ám elégedett vagyok a győzelemmel.

A tavalyi eredményeit elnézve igazán kiemelkedő éve volt. Ön is így látja?
A múlt év volt az eddigi legjobb karrierem során. A korábban említett két pályacsúcs mellett sorozatban jöttek a győzelmek, ami leginkább a remek alapozásnak volt köszönhető, edzőmmel, Szabó Sándorral remek munkát végeztünk. Az első fontosabb versenyem a terep országos félmaraton volt, amelyet ítéletidőben rendeztek. Egyesületi okok miatt nem tudtam az ob-n futni, így a nyílt versenyen indultam, amelyen második lettem. Majd a terepfutó országos bajnokságon összetettben az élen végeztem, így bekerültem a válogatott keretbe, s ott lehettem a Kanári-szigeteken a hegyifutó Európa-bajnokságon.

Nagy meglepetésemre a magyar csapatban a legjobb lettem a férfiak között, összetettben a huszonkilencedik helyen végeztem. Korábban edzőm, Szabó Sándor érte el a legjobb magyar helyezést éppen a huszonkilencedik hellyel, így már ketten vagyunk az élen.

A Kékestetőn megrendezett hegyifutó ob-t megnyertem, ezzel régi vágyam teljesült. Kint voltam Andorrában a terepfutó-világbajnokságon, ahol az U20-as korosztályban negyven résztvevő közül a tizennegyedik lettem. Ezt követően futottam néhány pályacsúcsot, nyertem két Spartan-futamot, majd hamar vége lett az idényemnek. Hosszú volt az év, rengeteg versenyen vettem részt, s a sérülések elkerülése miatt úgy döntöttünk, hogy ennyi elég volt.

Idén milyen célokat tűzött ki maga elé?
Ebben az évben végzem el az edzői tanfolyamot, minél több futónak szeretnék segíteni a jövőben. A terep félmaratoni és a hegyifutó országos bajnokságon ott szeretnék lenni, és a lehető legjobb eredményt akarom elérni. Nagy célom, hogy kvalifikáljam magam az idei hegyifutó-világbajnokságra, amely Ausztriában lesz. Ezeken kívül sok külföldi esemény van még tervben.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta komoly versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.