Keszthelyi kilométerek gyerekekkel

Idén is legalább kétezer futóra számítanak a pünkösdi hétvégén Keszthelyen, ahol a csúcsversenynek a vasárnapi maratoni ígérkezik.

A 11. Intersport Keszthelyi Kilométerek futófesztivál szervezői a két nap alatt közel 30 kategóriában és távon hirdetnek futamokat.

A tavaly az Ötpróba-mozgalomhoz is csatlakozó fesztivál a Balaton nyugati partjának egyik legnagyobb sporteseménye, ahol a versenyzők mellett a hobbifutók is megtalálják a maguknak legideálisabb futamot. A több mint egy évtizedre visszatekintő futóverseny szervezői minden alkalommal előrukkolnak egy-egy érdekes aktivitással.

„A gyerekeknek szombaton 24 futamot indítunk, ki-ki korának, felkészültségének megfelelően nevezhet.

Még olyan versenyünk is lesz, ahol a szülő együtt futhat a kisgyerekével”

– mondta Bedő Beáta főszervező

Hozzátette: lesz szombat esti tésztaparti, koncert és szakkiállítás is.

A verseny ötletgazdája jelezte, a vasárnapi verseny útvonalát egy 10,55 km-es körpályán jelölték ki, széles utakon, s a pálya teljes hossza akadálymentesített.

„Keszthely Fő terén alakítottuk ki a rajt- és célterületet, az útvonal érinti a város nevezetességeit, a kastélyt és a mólót is. A versenyre még a helyszínen is lehet nevezni” – közölte Bedő Beáta.

Szombaton 9 órakor nyitják meg a kétnapos rendezvényt, 10 órától a gyerekek futóversenyeit rendezik, 15 órától a 2,5 és 5 kilométeres sprintfutamokra, 18 órától tésztapartira, majd szabadtéri koncertre kerül sor.

Pünkösdvasárnap 9.50-kor rajtolnak a kerekesszékes, handbike-os sportolók (félmaratoni, maratoni), a futóknak 10-kor indítják a félmaratoni, a maratoni és a váltófutamokat, 12.30-kor pedig a 10,55 km-es mezőnyt.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.