Ködben rajtolt, sárban futott, eltévedt, mégis második lett a szlovén versenyen

Fazakas Bíborka remekül alkalmazkodott a nehéz időjárási körülményekhez, és második helyen ért célba a 108 kilométeres szlovéniai Julian Alps Trailen.

A rajt előtt gondolt arra, hogy ilyen remek eredményt érhet el?
Fogalmam sem volt, mire számíthatok, mivel a Julian Alps Trail volt az első nemzetközi versenyem – nyilatkozta a Csupasportnak Fazakas Bíborka, aki 15:18:28-as időt ért el. – Megnéztem az esemény előtt a rajt- és pontlistát, s azt láttam, hogy az alapján nem sok esélyem lesz jó eredményt elérni. A versenyen nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak a saját dolgomra koncentráltam. Nem tudtam, mi lesz ebből, hát második hely lett. Nagyon boldog vagyok.

Amennyire tudjuk, nem a legjobb időjárási körülmények között zajlott a verseny.
Esőben és ködben rajtoltunk, a verseny alatt folyamatosan zuhogott, ráadásul nagyon hideg volt. A hegyekben az esőt felváltotta a hó, az sem volt kellemes. A köd és az eső miatt az elején el is tévedtem, húsz percet bolyongtam. Persze nem csak én tévedtem el egyedül, rajtam kívül sokan mások sem találták a helyes utat.

Hatalmas sárban kellett futni, ám ez előnyömre vált, ugyanis nálunk, Erdélyben ez eléggé gyakori. Sokat futok hasonló körülmények között, a többieknek ez nem mindennapos. Ők nincsenek hozzászokva, nekem viszont jól jött.

Fazakas Bíborka minden körülménnyel megküzdött a Julian Alps Trailen

Előző nap még igazi nyári idő volt Szlovéniában, meglepte a verseny napjára érkezett hideg?
Előző nap még rövidnadrágban és pólóban kirándultunk, így eléggé furcsa volt, hogy a verseny napjára ekkorát változott az időjárás. Nem készültünk ilyen hidegre. Habár az előrejelzések ezt mutatták, nem akartuk elhinni, hogy egy nap alatt ekkorát romlik az időjárás.

A versenyen annyira rossz volt a helyzet, hogy az egyik ellenőrzőponton nem engedték tovább a futókat. Aki ezelőtt odaért, annak szerencséje volt, aki nem, azt visszafordították.

Hogyan működött a frissítése?
Ketten segítettek, ám az eleje nem volt zökkenőmentes. Az első harminc kilométeren kisebb probléma miatt nem tudtam frissíteni, szerencsére utána minden a lehető legjobban működött. Annak ellenére, hogy az eleje lehetett volna jobb, nem idegeskedtem, az edzőmmel mindenre felkészültünk. Minden jól ki volt számolva, a lehető legjobban ment.

Öröm a dobogón, második helyet ért a jó futás

Milyen volt a futása?
Furcsa volt, hogy gyorsan elszakadtak egymástól a futók, így szinte végig egyedül haladtam. Nyolcvannyolc kilométernél mondta a férjem, hogy a második helyen vagyok, amit nem akartam elhinni, azt válaszoltam, biztosan rosszul tudja. Fogalmam sem volt, hogy menet közben férfi vagy nő előzött meg, az esőben és ködben nem tudtam, ki haladt el mellettem. Nem volt hullámvölgy, minden remek volt végig. Egyébként nem ez volt az idei fő versenyem, a száztíz kilométeres Bucovina Ultra Rocks eseményen pályacsúccsal nyertem.

Mik a következő céljai?
Idén már nem lesz nagyobb versenyem, jövőre pedig az UTMB-re fektetem a legnagyobb hangsúlyt. Kiugró eredményt akarok elérni a híres eseményen.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az elitben is dobogón végzett a magyar fiatal, jöhet az újabb érem!
Milyen az ideális bringásputtony?
Csodálatos környezetben, a Holt-tengernél futott 50 kilométert Lubics Szilvia
Brutális fitneszkihívás, avagy így edzenek a legkeményebb tengerészgyalogosok
A szánkózás után bebarangolható a világ legnagyobb hólabirintusa

Videók

Nosztalgia: így gördeszkáztak huszonöt éve a magyarok
Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai
Nem kell lépcső, nem kell lift: néhány másodperc alatt irány az épületek teteje!

Hegymászás

Télen mászták meg a Szellemhegyet
Klein Dávid: a Tátra kiismerhetetlen, ahol még számos jelentős célt lehet elérni
Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.