Körbefutotta Nagy-Britanniát 128 nap alatt

A brit Nick Butter kétszáz maratoninak megfelelő kilométert tett meg célja teljesítése érdekében – ő az a férfi, aki korábban minden országban, összesen 196 helyen lefutotta a klasszikus távot.

Sokféle érdekes futókihívás létezik Nagy-Britanniában, többről honlapunk is írt már. Most egy újabbról érkezett hír a brit Nick Butternek köszönhetően, ugyanis a férfi 128 nap alatt körbefutotta a szigetországot.

Miként a BBC beszámolt róla, a bristoli futó a napokban ért célba Bodelvában, az Eden Project nevű látványosságnál, azaz 128 nap után befejezte az 5240 mérföldes, tehát 8432 kilométeres kihívást, amely kétszáz maratoninak (42.195 km) felel meg. Ezzel még úgyis a valaha volt leggyorsabb teljesítő lett, hogy a kaland kezdeti szakaszaiban sérüléssel küzdött, ezért a tervezett száz napnál több időre volt szüksége a befejezéshez.

 

 

Mint kiderült, a rehabilitációt szolgáló napokon is futott legalább egy maratonit Butter, aki az Instagram-oldalán számokban összegezte a RunBritain néven ismert kalandot: nagyjából 1400 órát töltött futással, az úton hozzávetőlegesen 1560-an csatlakoztak hozzá hosszabb-rövidebb időre.

„Elképesztő utazás volt az elmúlt százhuszonnyolc nap – fogalmazott a férfi. – A sérülések sem állíthattak meg, hogy én legyek a leggyorsabb, aki körbefutja Nagy-Britanniát.”

Buttert korábban, 2020 decemberében ugyancsak a BBC mutatta be annak apropóján, hogy ő az első ember, aki a világ minden országában megtett egy maratonit. A kalandok során elképesztő megpróbáltatások vártak rá. Előfordult, hogy meglőtték, fegyverrel fenyegették, kutyák is megtámadták, de mindenen átküzdötte magát, így a 674 napos körút 182., szamoai állomásán is: két mérfölddel a vége előtt nagy fájdalmat érzett a vállában és a mellkasában, ekkor kicsit félreült, majd miután kísérője beérte, valahogy elvánszorgott a célig. Utóbb kiderült, kisebb szívrohamot kapott futás közben.

 

 

A történtek sem akadályozták meg abban, hogy két nappal később már Új-Zélandon fusson, és összességében a világ minden országában, a tervezett 211 helyett végül 196 helyen tegye meg a klasszikus távot. Ebbe a kihívásba egyébként 450 maratoni futás és száz ultratáv teljesítése, no meg kétéves előkészítés után fogott bele 2018 januárjában.

Nagy-Britannia körbefutását követően úgy fogalmazott: pihen, alszik, és több időt szentel az írásnak, hiszen megemlékezne a nagy kalandról.

Fotók: Nick Butter/Instagram

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t
Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó
Olimpiai ikontól tanulja a szörfözés alapjait Lamine Yamal
Különleges siker Tihanyban: életében először végzett az első helyen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.